Dr. Laklia Tibor: A Harmadik – a MAORT pusztaszentlászlói üzeme 1941-1951 (MOIM Közleményei 30; Zalaegerszeg, 2006)

II.rész A mi 10 esztendőnk - II/8. fejezet Számadás és megemlékezés

PiLHOFFER ISTVÁN 1902 - 1965 MBM Két-három generációval korábban, az osztrák határvidékről költözött a család Lispére. Itt született, itt járt iskolába, majd lett kőműves inas, aztán segéd. 1934-ben tett mestervizsgát. A budafai fúrásokhoz kerestek szakembereket 1937-ben a MAORT vezetők és találták meg a szomszéd falu kőműves-mesterét. így lett a MAORT 3. törzsszámú dolgozója. 1937-1942 között csoportjával a kerettyei mező fúrásaihoz készítették az alapot. 1942. tavaszán helyezték át Pusztaszentlászlóra a megalakuló üzem toronyalapozó csoportja megszervezésére és vezetésére. Kilenc éven át, több mint ötven fúrás elkészítésében vett részt a hahóti mező mindhárom területén. 1950-ben Nagylengyelbe került és irányító beosztásban dolgozott az 1962-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Ez a tíz év nem csak az itteni mezőn végzett munkát fedte le: csoportjával kutatófúrásoknál is dolgozott: Kerettye és Lovászi újabb területein, Babócsán, Szilvágyon, Eger térségében és Hajdúszoboszlón. Szakmájához nagyon jól értő iparos volt, ez mellett kemény, határozott vezető. Fáradtságot nem ismert és lazítást senkitől nem tűrt el. 1962-ben nyugdíjba vonult. A hobbi, az örök nagy szerelem, a családi örökségként kapott kányavári szőlő. 1938-ban a régi, rossz állapotú présház helyett egy nagy, betonpincéset épített, kényelmeset, lakhatót. Ez a kányavári menedék nem a nyugdíjas gazdát várta. Hosszú éveken át hétvégeken (ha a munka lehetővé tette) kerékpáron elhajtott a „hegyre". Sok barátja volt és így jó hangulatú vasárnapokat töltöttek el. Amikor nyugdíjas lett, a nyarakat a szőlőben töltötte. Ott lakott, de a hétköznapokon unatkozott, kevés ember járt a hegyen. A sors mindössze három csendes kányavári nyarat engedélyezett neki.