Benke István, Peter Huber: Palackba zárt bányászat (MOIM Közleményei 29; Zalaegerszeg, 2006)

BÁNYÁSZPALACKOK AZ EGYKORI OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA TERÜLETÉRŐL

ték. A bányabíróság tagjai alkalmanként kis cédulát tartanak a kezükben, amelyre a botütések számát jegyezték fel. A régebbi palackok legfelső emeletén felismerhető egy zöld, vagy aranyozott kúp alakú hegy, részben csigavonalban emelkedő úttal és kis táróbejárattal. Néhány palack népi tánccsoportot is ábrázol álló hegedűssel (5. ábra). Végül alkalmilag vallásos motívumok is előfordulnak, például a hét szentség, vagy Krisztus a keresztfán. A BEÉPÍTETT FIGURÁK ÉS A BÁNYÁSZVISELET A palackba beépített fából készült figurák többfélék, általában 3-5 cm nagyságúak, színükben különbözőek, durván vagy finoman megmunkáltak. Ezekből nagyon nehéz következtetni a készítő személyére, vagy a palackok származási helyére. Sokkal inkább segítséget adnak ehhez a beépített szerkezeti elemek, a modellek, azoknak az elhelyezése. Segítséget ad még továbbá a figurák viselete, arcvonása, festése. Az „E" típusú palackokban lévő, finoman tagolt alakokat nem fából készítették, hanem ólomból öntötték. A bányászviseletekből is csak tájékoztató jelleggel lehet következtetni a készítés idejére és helyére. Mint az egyéb népművészetben, a bányászokat és a hivatalnokokat mindig a mindenkori díszegyenruhában ábrázolják, ezek mellett előfordulnak olyan viseletek, amelyeket a készítők életében már nem hordtak. Számos bányászpalackban a régi Monarchia szokásainak megfelelően a bányászok fehér bányainget és vörös nadrágot (a régi üvegeknél térdnadrágot és fehér harisnyát, a 18. század végétől csizmanadrágot csizmával) viseltek. A fejfedő többnyire zöld bányászkalap, az újabb palackokban csákóféle. Ez a „magyaros" bányászviselet a régi hét alsó-magyarországi bányavárosban, különösen Selmecbányán, Körmöcbányán és Besztercebányán volt elterjedve, ahol a hosszú és rövid vörös nadrágot még sokáig, talán helységenként különböző módon viselték. A fehér-vörös viselet ezekben a körzetekben a 16. század eleje óta volt szokásos. Ábrázolásuk megtalálható az 1503-ból származó rozsnyói oltárképen (Rozsnyó egyike a régi felső-magyarországi bányavárosoknak Szlovákiában), valamint a 18. századi különböző szobrokon és festményeken a közép-szlovákiai bányavidékeken. A 18. század végén és a 19. század első harmada körül az említett bányavárosokban a magyar és többnyire szlovák vájárok ünnepi viseletként a magyaros öltözetet hordták, fehér lenvászon kabátot állógallérral, vörös csizmanadrágot sárga szegéllyel és hozzá magas, később csákó formájú zöld sapkát. A német származású bányászok fehér kabátot, fehér hosszú lenvászon nadrágot és magas zöld bányászkalapot viseltek. Ezt az ünnepi ruházatot a múlt században a '30-as évekig nyomon követhetjük. Valamennyi leírt bányászviselethez tartozott természetesen a fekete bányász farbőr és egyéb ritkábban előforduló kiegészítők, mint a térdvédő, nyakvédő stb. Néhány kohász és pénzverő széles nemezkalapot, fehér vagy kék kabátot és bőrkötényt viselt. Az ércelőkészítőket hasonlóra festették, mint a vájárokat és az erdészeket (többnyire fehér-vörös ruhával, zöld sapkával).