Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

FELVONULÁS, KEZDÉS

és berendezéseket a beépítés helyére kellett szállítani. Ehhez a speciális, nagy teherbírású szállító eszközöket a megépítendő gázvezeték tartozé­kaiként a szovjet fél központilag az építésben résztvevő országok terhére szerezte be. Ily módon rendelkezésre álltak a legkorszerűbb szállító esz­közök. A szállítás útvonalát a szovjet közúti hatóságokkal együtt kellett kivá­lasztani, meg kellett szerezni a különböző engedélyeket. Utóbbi csak a bürokrácia akadályainak leküzdését jelentette. Lényegesen nagyobb nehézséget jelentett a kiválasztott útvonal alkalmassá tétele arra, hogy azon akár a 150 tonna gördülő súlyú szállítmány is végighaladhasson. Ennek érdekében meg kellett erősíteni a különböző hidakat a kisebb­nagyobb patakok, átfolyók felett, majd a szállítás befejezése után el kellett végezni a különböző helyreállításokat. Ez a feladat is „a saját erővel, saját eszközökkel" kategóriához tartozott.

Next

/
Thumbnails
Contents