Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)
RENDHAGYÓ EPILÓGUS
Hanem a férfimunka, az a mérce - remélhetünk még - példa is lehet, ítélet sok-sok itthoni vigécre, ki csak fanyalog és munkát temet. - Mintha a vándor kubikosok vére, baráber-ősök, ezermesterek virtusa, mindent-bíró szenvedélye igézte volna meg a telepet, ahol is fürkész „detektív" a doktor, és azt vigyázza, hogy a lázas „fondor melós" ne lábon hordja ki a bajt; ahol a gyengébb is igyekvő része e nagy egésznek s önkedvére hajt, mitől a mü méltó a büszkeségre. 10. Mitől a mü méltó a büszkeségre: szemfényvesztés-e, csalafinta csel? Külföldi vírus támad az egyénre hazánk határát alig hagyta el, s kint úgy ügyködik, ahogy mindig kéne? Felelősségtől „duzzad a kebel"? Kompresszorházak ékszer-tündöklése jelzi: a csíN-t még nem feledte el. S a lakás LAKÁS és nem hibatárlat, falak boldog lakókért kiabálnak (nem támoszlopért), s ha ez sem elég:
