Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

nek vállalhatóságával kapcsolatos vizsgálatot. Ekkor bízott meg ezzel Zsengellér István. így, és az OKGT Kereskedelmi Igazgatóságán töltött nyolc évemből gyakorlatilag négy éven át, túlnyomó részt ilyen feladatokkal foglalkoztam. Egyébként a jamburgi vezetéket mások építették meg és számunkra ebből a munkából lett gyakorlatilag Tengiz. - Ez már ismerősen hangzik mindenkinek. Hogyan is volt? Akik ezt bonyolították, ma is aktívak, közülük nem egy komoly beosztásban levő ember. Szóval én megkezdtem a jamburgi vezetéképítés előkészítő munkáit. A csapat a régi volt. A kormány gyorsan döntött, hogy ennek a vezetéképítésnek melyik szakaszát vállaljuk el. Mi persze rögtön javasoltuk, hogy oda menjünk vissza ahol voltunk, ott azonban már dolgoztak a németek, csehek, lengyelek. Ez a most vizsgált vezeték 5000 km hosszú, az északi Sarkkörön túlról indul. Annak eldöntése, hogy melyik szakaszt vállaljuk el, egyrészt műszaki-, gazdasági kérdés volt, másrészt függött attól, hogy mit hajlandók a szovjetek nekünk kijelölni. Korábban, még az orenburgi munkák során engem számosan, viszonylag hozzám közelálló emberek is megvádoltak - nem olajipari körök -, hogy én mindenben „lefekszem" az oroszoknak, persze mint moszkvai ösztöndíjas szolgálatkészen teljesítettem minden kívánságukat. Ezzel akkor nem foglalkoztam. Tehát ezzel a hátam mögött kaptam ezt a megbízást, amit a Zsellengér Istvánnak is elmondtam. Egy tény. Nekem sok kinti emberei szakmai, baráti, sőt szovjet felsővezetőkkel is nagyon jó kapcsolataim voltak. Például a már sokat említett Szorokin miniszterhelyettessel (Olaj és Gázipari Üzemet Építő Minisztériumban) először 1964-ben, a Barátság vezetékkel kapcsolatosan találkoztunk, aztán ő volt a közvetlen operatív szovjet irányítója az egész orenburgi témának. Engem fiának tekintett. Azt mondta, hogy ha én Moszkvában vagyok és valamiben segítségre van szükségem, az ajtaja bármikor nyitva van előttem. Nagyon jó viszonyban voltunk. Amikor a jamburgi vezetékkel kapcsolatos munkát végeztük, akkor a Szorokin már nyugdíjban volt, az utódja, Arakeljan azerbajdzsán örmény nemzetiségű volt. Őt még nem ismertem, de az összes, környezetében dolgozókat igen. Megkértem őket, hogy hozzanak össze