Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Dr. Dank Viktor
ipari szervezetben, hogy ne a naturáliák hajszája jelentse a jó teljesítést, hogy a kutatómunka értékteremtőnek és ne a hangoztatott „szükséges rossz"-nak minősüljön. Ez a megítélés azután a besorolások, beosztások, prémiumok és egyéb vonatkozásokban is éreztette hátrányt hozó hatását. Természetesen ez is a tárgyidőszaki szabályzók miatt alakult így, melyek azután a különböző szakembercsoportok között érdekellentéteket is támasztottak. Persze - ahogy mondják - nincs új a Nap alatt. Mert közismert, hogy annak idején a MAORT-nál nagyon sokan fontosnak tartották a munkájukat, de halálos ítéletet mégis „csak" a geológus Papp Simon kapott, aki akkor nem is volt már vezérigazgató. Az akkori vezérigazgatót pedig még csak ki sem hallgatták, a per dokumentumaiban legalábbis nem szerepelt. Akkor most melyik is volt a fontosabb tevékenység? Az Ö nagy kudarca mellett valamennyiünké eltörpül, de a tendencia figyelemreméltó. Nem? - A magyar szénhidrogén - termelésnek, - bányászatnak milyen szerepe volt és van az OKGT, illetve a MOL Rt. által elért gazdasági eredményekben? Erre a kérdésre megint nem tudok egyszerű, egyértelmű választ adni. Ha nagyon rövid akarnék lenni, akkor csak azt mondanám: óriási és meghatározó volt ez a szerep. Persze, hogy ezt a nagyjelentőségű szerepet miként ismeri el a tárgyidőszaki (irányítási, hatalmi, szervezeti, gazdasági, stb.) berendezkedés az már megint egy másik kérdés. De maradjunk az előzőnél, és megpróbálom a választ a szénhidrogénipar folyamatsémájából levezetve megválaszolni. Ez a a következő: Kutatás - termelés - szállítás - feldolgozás - kereskedelem. A szénhidrogén-kutatások ipari kitermelésre érdemes kőolaj- és földgázkészleteket találnak, ezeket a termelési ágazat felszínre hozza, összegyűjti, a szállítás eljuttatja a finomítókhoz, melyek fűtő, üzemanyag, kenő és vegyipari alapanyagokat állítanak elő, melyekkel a kereskedelem megjelenik a piacon. E szerint a kutatás a kiindulás, és a többi ágazat, vagy tevékenységi kör csak akkor működik, ha van mit kitermelni, szállítani, feldolgozni, eladni. Mint a biológiában az un. tápláléklánc! Logikus ugye? Természetesen! Csak ott a bökkenő, hogy ennek a sornak így nem sok köze van az elismertséghez. Tisztázzuk