Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Trombitás István

vetkeztetésre jutottak a szakemberek, hogy a feltételezett olajkészlet nincs meg az adott tárolóban, és a tervezett kőolajmennyiség nem ter­melhető ki, ami a gazdaságosságot kétségessé teszi. -A Te vezérigazgatóságod alatt meddig jutottatok el? Az első ütem befejeződött, a második ütemet jóváhagyták, elkezdő­dött a kivitelezés előkészítése. - Ezt külön kellett jóváhagyni? Igen. Eléggé küzdelmes volt a második ütem jóváhagyása. Voltak olyan vélemények, amelyek megkérdőjelezték a gazdaságosságot. Már akkor felmerült a tárolóval kapcsolatban, hogy a hidrodinamikai vi­szonyok, az érintett olajkészlet nagysága nem indokolja a beruházást. - Ezek szerint a földtani helyzetről alkotott kép nem volt megfeleli)? Valószínű. Ahogy korábban is sokat vitatkoztak a nagyon bonyolult mező, a tárolórendszer sajátosságairól, most sem volt egyértelmű és egybehangzó vélemény ebben az alapvető kérdésben. Mindez a me­ző rendkívül bonyolult tárolórendszerével függhet össze. - Lezárva ezt a témát, kérlek beszéljél arról, melyek voltak - a korábbiakban elmondottakon kívül - azok a lényeges problémák, vállalati intézkedések, amelyek­kel foglalkozni kellett? A vállalati stratégia elkészítésével és felépítésével kapcsolatban az volt a felfogásunk, hogy az olajtermelés - természetszerűleg - addig a mértékig folytatható, ameddig az az adott körülmények között gaz­daságos lesz. A körülmények is változtak. Közben új kutatási eredmé­nyekben is reménykedtünk. Reménykedtünk, hogy a régi mezőkhöz újabb mezők csatlakoznak, és azok a termelés csökkenő tendenciáját bizonyos mértékig javítják. A másik irány az volt, hogy a meglévő munkaerőkapacitás foglal­koztatására, az infrastruktúra kihasználására (épületek, műhelyek, stb.) vizsgáljuk meg a lehetőségeket. Az egyes telepeken meglévő komplex kapacitások (a lakásoktól a gépekig), szakképzett emberek kihasználatlanul hagyása, vétek lett volna. Vizsgáltuk, hogy honnan, milyen partnereket lehetne találni a tervek, elképzelések megvalósítá­sához. - Mire gondoltatok? Például valamilyen gép-, vagy alkatrészgyártási lehetőség megte­remtése, külső szerelési munkák végzése. Tulajdonképpen valami

Next

/
Thumbnails
Contents