Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Trombitás István
termelési és létszámfejlesztést igényeltek. Akkor több mint 100 ember települt át a Dunántúlról. A kérdésedre válaszolva, külön nem mértük fel ennek az intézkedésnek a hatásait - feleslegesnek is tartottam ezzel foglalkozni. - A vállalati termelés milyen hányadát termelte az alföldi terület, amíg idetartozott? Ez változó volt. A kiskunhalasi termelési maximum 400e t/év mennyiséget tett ki, aztán csökkent, miközben a Dunántúlon a C0 2es művelés következtében a termelés emelkedni kezdett. Ez is körülbelül azonos volt. - Ezután az alapos kitérő után folytassuk ott, ahol megszakítottuk, a nagylengyeli COy-es program munkáival. A sérült kutak említett javítási munkálataival kapcsolatban röviden annyit lehet mondani, hogy nagyon aprólékos munkával, hosszas elemzések és műszaki viták után minden hibás kutat sikerült megjavítani, a C0 2-es program szerint meghatározott ütemben. A legelső kísérletet nem C0 2-vel, hanem szénhidrogén-földgázzal végeztük az I-IV. blokk egy részében. Ez annak vizsgálatára, kellett, igaz-e az a feltételezés, hogy a tároló egyes, legmagasabb részein az eddigi termeltetés során visszamaradt kőolajat az oda feltörekvő kisebb sűrűségű gáz leszorítja és a termelő kutak felé hajtja. Egyértelműen beigazolódott, hogy a hatásmechanizmus így működik. Ennek alapján készült el a C0 2-es művelési terv az I-IV. blokkra. - Hajói tudom, az egész mezőre vonatkozó nagy program három ütemre készült. Ezeket hogyan osztottátok fel? Az első ütem nagyon szép eredményt hozott. A második ütem minden kivitelezési munkája is elkészült és a C0 2 besajtolás is tervszerűen megtörtént. Úgy tudom, hogy a harmadik ütem megvalósítása függőben van vagy talán nem is kerül megvalósításra, a második ütemben jelentkező műszaki problémák miatt, amelyek kétségessé tették a várt gazdaságosságot. -Ez a kiképezett kutak nem megfelelő minősége miatt volt? Nem, hanem például olyan jelenségeket tapasztaltak a második ütemben, amelyek arra utaltak, hogy egyes, korábban önállónak vélt blokkok nem voltak zártak, kommunikáltak egymással. így olyan kö-