Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Barabás László

Voltak nehézségeink, főleg az elején. Minket fúrósokat egy kicsit idegennek éreztek, volt a termelésiekben egy rátartiság: „majd mi megmutatjuk". Például a beruházásban több száz milliós fúrási gépbeszerzés szerepelt. Mi azért panaszkodtunk a Tröszt Fúrási Főosztálya felé, hogy az alföldi fúrósok mindig aránytalanul nagyobb beszerzési lehetőséget kaptak mint mi, dunántúliak. A válasz az volt: megkaptátok ti is. Amikor utána néztem kiderült, hogy azon a pénzen amit nekünk szántak, a termelésnek vásároltak árokásógépet, himbaberendezést, egyebeket. Százmillió forint tűnt el így a fúrási keretből. Amikor ezt felvetettem, azt mondták, hogy nem egészen így van. Amikor vittem a bizonylatokat csend lett, senki nem szólt semmit. A beruházásokért felelős vezetőnek annyit sem mondtak, hogy ez helytelen dolog. Ha valamelyik hozzám tartozó főosztályvezető hasonló esetet követett el, rögtön mondták: „meg kell büntetni, felelősségre kell vonni". Aztán később ezek a súrlódások csökkentek. - Te jól érzeted ott magadat? Mondhatom, hogy igen, ha voltak is problémák. - Az alföldi fúrási üzemmel milyen volt a kapcsolatod? Úgy tudom - és ha nem így van javítsál ki -, hogy gyakorlatilag Kiskunság idetartozására úgy került sor, hogy először a dunántúli fúrás kezdett mind többet dolgozni az Alföldön, mert Tóth Zoltán az alföldi fúrás műszaki vezetője szívesen bízta a rázósabb munkákat a dunántúliakra, és így tette be a Dunántúl a lábát az Alföldre, és megteremtődött az alap az idecsatolásra. így van ez? Először megkaptuk a Duna-Tisza közét, kivéve Algyőt. Ez azért volt, mert Dunántúlon csökkent a munkalehetőség, az Alföldön pedig hirtelen megnőtt a fúrási igény, bejött Algyő, Szánk párhuzamosan. Az OKGT-nek az volt a célja, hogy sikeresek legyenek a fúrások, mielőbb minél több kutat lehessen termelésbe állítani. Nagyon megzavarta volna a teljesítményeket, ha további berendezéseket adunk át az alföldi cégnek. Az emberek csak úgy vállalták a munkát ha érzik, hogy ott is az anyavállalatnál a mi területünkön dolgoznak. Dr. Bán Ákos javaslata alapján megegyeztünk, hogy a szóban forgó terület tartozzon hozzánk, legyen nekünk ott üzemünk és az emberek rendszeresen járjanak haza. Ez az elképzelés bevált. Később, amikor itt a Dunántúlon a fúrás-termelés „házasság" létrejött, akkor