Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Barabás László

már természetszerűleg merült fel, hogy az ott lévő termelőrészleg is ehhez a vállalathoz tartozzon. Az alföldi fúrásiak szemében megbocsáthatatlan bűn volt, hogy mi ott tevékenykedünk. Ezért nem volt kielégítő a két fúrási üzem felsőbb kapcsolata. Üzemvezetői, főfúrómesteri szinten azonban már nagyon jó volt az együttműködés. Ez volt a szerencse. Sok mindent elintéztünk úgy, hogy a felsőbb vezetők nem is tudtak róla. - Munkafegyelem?! Ismertem, milyen volt annak idején a MAORT-nál a munkafegyelem, mert édesapám ott dolgozott, ott nőttem fel. Jellemzésként egy példát is elmondok: az alkalmazottak egy része, így édesapám is Nagykanizsán lakott. Minden nap egy kis busszal jártak Bázakerettyére. Az egyik karácsonyon hatalmas hófúvás volt. Nem tudott közlekedni a gépkocsi. Akkor, mivel tudták, hogy dolgozni kell, szánt fogadtak, akinek pedig síje volt, az sível indult neki az útnak. Délután két órára értek Kerettyére. Dinda Jánosnál, az üzem igazgatójánál, mint az egyik legidősebb dolgozó, édesapám jelentette, hogy megérkeztek. Dinda azt kérdezte: „Hová vettem fel én Önöket? Nagykanizsára vagy Bázakerettyére? Hol van a munkahelyük? Mégegyszer ilyen eset nem fordulhat elő! Itt a munkahely, ahol időben meg kell jelenni!" Később, amikor mi odakerültünk, az 50-es évek elején a munkafegyelem még elég jó volt. Nem akarom bántani a régi funkcionáriusokat, de nekik komoly szerepük volt abban, hogy aztán erősen fellazult a munkafegyelem. Példát mondok: Amikor kimentek ellenőrizni egyegy fúráshoz, attól függően, hogy milyen kemény volt egy-egy fúrómester, mennyire követelte meg a munkát, a rendet az embereitől, akkor az ilyen mesterekre panaszkodtak az ellenőröknek, hogy durva, szigorú. Ugyanez vonatkozott a főfúrómesterekre is. Akkor ezek az ellenőrök bejelentették a központi vezetőknek, hogy ezt, vagy azt le kellene váltani, mert nem megengedhető módon viselkednek az embereikkel. Erre úgy reagáltak ezek a középvezetők, hogy magukra hagyták az embereket, lazítottak a követelményeken. Később már látták a funkcionáriusok is, hogy ez nem vezet jóra. Ez országos jelenség és tapasztalat volt. Később belátták, hogy vissza kell állítani a művezetők tekintélyét, de már késő volt.