Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

vagy voltam. Akkoriban ez nem okozott zavart, viszont most feltéte­leztem ha én egy amerikai cégnél fogok dolgozni, talán ez valakit ér­dekelni fog és esetleg magamat is, meg őket is kellemetlen helyzetbe hozom. Az eddigi 11 év alatt soha senkivel semmiféle problémát ez a dolog nem okozott, pedig nem rejtegettem, több esetben én beszéltem erről. Jellemző, hogy amikor egy-két kint élő magyarnak én ezt elmond­tam, azok csodálkoztak, hogy én ilyen múlttal egy amerikai cégnek dogozom, és el is mondom ezeket a dolgokat. Az első budapesti mun­katársam az új cégnél egy szovjet állampolgár volt - Balogh Tanja ­az édesanyja orosz, az édesapja magyar, aki szintén kint tanult a SZU­ban, előttem két évvel. De én nem ismertem. A kislány kint született, kint tanult, ott ment férjhez és így szovjet állampolgár lett. Hazatelepedett és én felvettem dolgozni Budapestre. Ezt a Balogh Tanyát többször kivittem magammal Amerikába. Akko­riban többször megjelent két rendőr, akik közül az egyikkel egészen jóban lettem. FBI-sok voltak, akik nem engem, hanem Balogh Tanyát figyelték, mert ő szovjet állampolgár. Időközben a lány felvette a ma­gyar állampolgárságot, attól kezdve ez is megszűnt. Még most is egy amerikai cégnek dolgozik. - Én azt hittem, hogy téged figyeltek. Sokat tudnék mesélni arról, amikor az orenburgi munkákat végez­tem, és mint a magyar részleg vezetőjét hogyan követtek, figyeltek a szovjet elhárítok. Nem egyszer felvetettem akkoriban orosz vezetők­nek, akikkel jó viszonyban voltam, hogy mi szükség van erre, ne kí­sérgessenek. A válasz: „Ne törődj vele Joszif Mihajlovics (így szólítot­tak), ez tudod nálunk egy kialakult rendszer. Megnyugodhatsz, sem­mi problémád nem lesz, ez van, ezt csinálják." Ilyet én Amerikában soha nem tapasztaltam. Amikor kiutaztam, ve­lem egy gépen jöttek a GOV-tól (Gáz és Olajszállító Vállalat) Sza­konyi Géza, Molnár József. Ők egy hétig voltak ott, aztán visszajöt­tek. Én ottmaradtam. Gondoltam, másnap bemegyek az üzembe és kezdődik a munka. Mondtam Sims-nek, hogy akkor hétfőn kezdek. Elhárított és egész más programot csinált. Aztán eltelt két hét és én még az üzemben sem voltam. Többször találkoztam ottani vezetők­kel. Adtak egy összkomfortos lakást, kocsit, ott találkoztunk.

Next

/
Thumbnails
Contents