Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Placskó József
Semmiféle akadálya nem volt a szükséges iratok beszerzésének. A döntés előtt még egyszer beszélgettem Sims-szel. -Ez a Sims végeredményben kicsoda? Jim Sims egy vérbeli texasi ember, mintha a western filmekről lépett volna le. Szűkszavú, sovány, szikár, egyik keze a zsebében, másikban whiskys pohár. 18 éves kora óta a katonaságnál volt pilóta, Koreában is járt. A repülés volt a mindene. Később egy nagyvállalatnál volt alkalmazásban, ugyancsak pilótaként. 1974-ben egy szakfolyóirat hirdetése révén ismertem meg, amelyikben egy cég automata csőhegesztő gépet hirdetett. O autodidakta módon képzett, jó műszaki érzékkel rendelkező üzletember volt. Aztán ezt az egész céget eladta, a témával kapcsolatos jogokkal együtt. Ekkor új profilt keresett. Ennek kapcsán ismerkedett meg egy Donald Drapp nevű úrral, aki egy kis, 30-40 főt foglalkoztató vállalkozásnak volt az egyik tulajdonosa, illetve vezetője. Ez a vállalkozás 1975-ben alakult és gáz-, folyadék mérésére szolgáló nagypontosságú áramlásmérőket fejlesztett ki. Olyan szintre jutottak, hogy a termékeik már a világpiacon is versenyképesek voltak. Köztük felvetődött, hogy ezeket a berendezéseket külföldön értékesítsék és Sims javasolta, hogy neki van olyan ismerőse, aki jó kapcsolatokkal rendelkezik - elsősorban a Szovjetunió gáz-, és olajiparának szakvezetőivel - és be kellene kapcsolni ebbe az exportba. Ez a személy voltam én. Még beszélni kell a bizalom kérdéséről is. Megkérdeztem Simstől, hogy kellően meggondolta-e a dolgot, tekintve, hogy én SZU-ban végeztem, jól beszélek oroszul, de angolul nem. Azt válaszolta, hogy nekik az a fontos, hogy oroszul beszélek. Aztán mondtam, hogy én itthon az általuk kommunistának nevezett pártnak a tagja vagyok. „Ez nem érdekes, ő nem foglalkozik politikával" - mondta. Aztán még valamit: „Én 1968-tól 1974-ig az OKGT-ben párttitkár voltam. Nem zavar ez?" „Ez sem érdekel." Ezeket a dolgokat lényegtelennek tartotta, meglepődött, hogy ezeket miért vetem fel? Korábban OKGT-s koromban párszor már voltam az USA-ban és azelőtt - most már nem - volt a vízumkérő lapon egy kérdés a párttagsággal kapcsolatban. Én mindig beírtam, hogy igen, párttag vagyok