Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Placskó József
kapcsolatban egy, az érintett öt ország képviselőiből álló értekezletre kellett mennem Moszkvába. A magyar delegációt én vezettem. Tóth Feri - mint igazgató - kijárta, hogy ő is eljöhessen. Vonattal mentünk. Indulás után a vonatban megjegyezte, hogy nem is érti, miért nem tegeződünk, majd elővett egy üveget, hogy igyunk pertut. - En is több évig dolgoztam Tóth Ferivel, ismerem. Neked mi volt vele kapcsolatban a problémád? Nézd, hogy Feri hogyan vezette akkor a vállalatot, azt nem tudom, mert én nem voltam közvetlen alárendeltje. Az volt a benyomásom, hogy őt kevésbé érdekelte a vállalat tevékenysége, gazdálkodása. Igyekezett politikai és kapcsolati vonatkozásban olyan légkört teremteni, hogy ha a vállalatnak működési problémái támadnak, azokat el lehessen intézni. Kirakatpolitikát csinált, felszínes volt. Különben nem tudom, hogy tudja-e, de az ő felmentését, mint főosztályvezető, később én indítottam el - és hajtottam ki Bán Ákosnál, aki akkor vezérigazgató-helyettes volt és Besénél azzal együtt -, hogy Trombitás István kerüljön oda igazgatónak. - Miért indítottad el ezt az akciót? Akkor 1968-70-ben a vállalat gazdálkodása, irányítása „elúszott". Tóth Feri azzal foglalkozott - öt kocsi állt rendelkezésére - hogy melyik Mercedes hová, kivel menjen, a vadászatot a terepjáróval hogyan szervezzék meg. Én sok mindent le tudok nyelni, emberi hibákat is meg tudok érteni, még ha esetleg ismétlődik, akkor is, de ezt az öntelt diktatórikus magatartást soha nem tudtam elfogadni. Erről a mentalitásról, amikor ott dolgoztam nem tudtam, az emberek hallgattak. Mikor az OKGT-ben dolgoztam, oda egyre több ilyen információ érkezett. Ezért megszerveztem egy részletes vizsgálatot, melyre többek között Trombitás Pistát is felkértem, akit annak idején felhoztam magammal a Trösztbe, mivel nagyon jó szakembernek és nagyon becsületes, tisztességes embernek ismertem meg. Először meg akartam ismerni a vállalatnál kialakult helyzetet. Amikor beigazolódtak a híresztelések akkor indítottam el ezt a dolgot, mivel láttam, hogy a vállalat megmentését csak alapvető szemléletváltoztatással és új vezetőkkel lehet biztosítani. A helyzet az volt, hogy Bán Ákos és Tóth Feri egyszer jóban voltak, máskor veszekedtek. Feltételezem, hogy Tóth Feri úgy gondolta,