Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

hogy Bán Ákos kezdeményezte a leváltását. Nem így volt, én álltam a változás mögött. Bán Ákos mindenképpen Bálint Valért akarta igaz­gatónak kinevezni. Én azonban úgy véltem, hogy a Pista ebben a szi­tuációban egy higgadtabb, alkalmasabb egyéniség mint Valér, a maga szangvinikus természetével. Ebből nem kevés feszültség keletkezett, felém is, Cseh Béla felé is, aki szintén győzködte Ákost a Pista meg­bízása érdekében. Trombitás Pistánál még nagy előnyt jelentett, hogy vizsgálata kap­csán áttekintette az egész vállalatot, józanul látta a vállalat problémá­it. Magam, ebből az egész elképzelésből Valért kihagytam volna, de tudtam, hogy Bán Ákos a munkatársak, a vezetők kiválasztásakor nem volt tárgyilagos, egy sor szubjektív elem alapján döntött az esetek többségében. így került oda Valér műszaki vezetőnek. - Onnan keveredtünk el ide, bogy Te 1966. július l-jén felkerültél a Trösztbe. Igen akkor több lehetőséget kínáltak. Rácz Dani hívott a Termelési Főosztályra, Garai Tamás igazgató az Olajtervbe és Pápa Aladár, az al­földi főmérnök Szolnokra. Volt egy ajánlat a Fővárosi Gázmüvektől is az Óbudai Gázgyárba. Bese Vilmos akkor azt mondta, hogy az OKGT-n kívülre nem en­ged el, OKGT-n belül oda mehetek ahová akarok. Nem mint vezér­igazgató, hanem mint ember, mint munkatárs azt javasolta, hogy az OKGT-t válasszam. így Rácz Dánielhez jöttem, aki az OKGT Terme­lési Főosztályának a vezetője volt, nemrégen került oda Szalánczy György után, Bán Ákos javaslatára. - Nem a termálvíz téma miatt történt ez a főosztályvezető' váltás? Ez a dolog később pattant ki. Akkor én már a Tröszt párttitkára vol­tam, és hivatalból keveredtem bele. Ha már felmerült, elmondom a történetet. Nem ismerem teljes egészében az ügyet, csak sokat tudok róla. 1968 november első felében volt az a taggyűlés, ahol teljesen vélet­lenül megválasztottak párttitkárnak. Most is vállalom mindazt, amit annak idején ebben a minőségben tettem. Hogy ez hogyan történt, később elmondom. Ezt a bizonyos termálvíz témát taggyűlésen, illet­ve vezetőségi ülésen vetették fel. Azelőtt erről nem tudtam, de köte­lességemnek tartottam, hogy utánanézzek. Elmentem több helyre, így Mihályiba is, ahol megkerestem a helyi tanácselnököt. Ö azt hitte,

Next

/
Thumbnails
Contents