Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Bán Ákos

eloszlással. Repedezett tárolóknál viszont azt lehet mondani, hogy a repedéseknek van egyenletes eloszlása. Én készültem ebben az időben az értekezletekre. Ami fellelhető irodalom volt a világon, azt mind elol­vastam. Azt tudom mondani, a nagylengyeli szakemberek véleménye igazolódott be, hogy ez barlangos, repedezett tároló. - Ez a Dedinszky féle koncepció? Nemcsak Dedinszky, hanem inkább Dubay László, Szanka István és Bán koncepció is. Igazolódni látszott ez a vélemény, amikor az egyik kút­ban fúrás közben a súlyosbító eltűnt. Egy 12 m-es rúd egy 9 5/8"-os átmérőjű lyukból nem tud eltűnni. A másik bizonyíték az volt, hogy markolással hoztak fel magot, és patakból lerakódott homokot hozott ki a markoló, ami karsztos járatra utal. Több ilyen jelenség alakította ki azt a reális képet, amelynek alapján megindult a C0 2 gázbesajtolás, és a kupolákban elhelyezkedő olajokat ki lehetett nyerni. A gáz azokat leszorította és tiszta olajat lehetett termelni a kutakból. A vízkúp képződéssel is sokat foglalkoztunk. Bizonyos hozam esetén olyan nyomásmező alakult ki, hogy ha a vízkúp stabil helyzetben marad, - ez vonatkozik a gázkúpra is - és ha ilyen hozamon tartjuk a kutakat, akkor lehet azokat termeltetni. Abban az esetben, ha ez a nyomásegyen­súly, a viszonylagos depresszió, - Nagylengyelben ez csak tized atmosz­férátjelent - hirtelen megbomlik, akkor tör be a víz a kútba, és elszorítja az olajat a kúttalptól. Ez történt Nagylengyelben. Túlzott mértékben kellett termeltetni a kutakat, bekövetkezett a nyomásváltozás, és pillanatok alatt a vizesedés. 1956 első felében kezdték meg felső utasításra az elvizesedés okainak a vizsgálatát az ÁVH és az AEK emberei. Az ÁEK bizotttság (Állami Ellenőrzési Központ) vizsgálatáról annyit tudok elmondani, hogy szakszerűen dolgoztak, és nagyon tetszett nekem az objektivitásra való törekvésük. Semmi szubjektivitást nem vettem észre, hogy valamilyen irányban kívánják a tényeket elferdíteni. - Említetted, hogy az elvizesedéssel kapcsolatos vizsgálatnak voltak későbbi hullámai 1956 után is, erre Bese Vilmos is nagyon pozitívan reagált. A vizsgálat összefoglalóját természetesen nem ismertem. Október 24­re volt kitűzve a tetemrehívás, ami nem történt meg az események miatt. A koncepciós per indítását Biszku Béla belügyminiszter újra javasolta,

Next

/
Thumbnails
Contents