Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Simon Pál

- A politikai beállítottságod a fiatalságodtól az életutad során hogyan formálódott, hogy tudtál azonosulni, mit tudtál elfogadni. Elég nehéz időszakokat sikerült kifognod elég nehéz beosztásokban. Ezzel kapcsolatban mit tudnál mondani? Kezdjük azzal, hogy Miskolcon gyári munkás családban születtem és emlékszem arra, hogy apám egyszer a következőket mondta nekem: „Amikor már ketten voltatok, én munkanélküli voltam, arra gondoltam, hogy elkeseredésemben valamelyikőtöket megfojtom, mert akkor én börtönbe kerülök, ahol enni adnak, anyátok meg a másik gyerekkel valahogy meglesz." Nagyonjói emlékszem arra, hogy május 1. előtt, a Horthy rendszerben, a Rudolf Kaszárnya kapujában befűzött hevederrel állt a géppuska. Nagyon jól emlékszem, amikor egyszer fütyülve jöttem az utcán, egy bácsi átölelt, hazakísért, aztán apámmal hosszú ideig beszélgetett. Megmagyarázták nekem, hogy az utcán nem illik fütyülni. Én nem tudtam, hogy az a „sorskerék", amiről fütyültem, nem az, amiből a sorsjegyek nyereményeit kihúzzák, hanem az, aminek a jóra fordulását az elnyomott és nyomorban élők milliói várták. Apámnak ez a barátja 1945 után rendőrkapitány lett Miskolcon. Én nagyon korán kapcsolatba kerültem a párttal. 1944-ben, 15 éves fejjel az utcán álló, német autóból géppisztolyt és kézigránátot loptam, amit a frontról megszökött magyar katonáknak adtam cserébe egy pisztolyért. December 1-én apámat sok más társával együtt összeszedték a csendőrök és a németek. Késő délután kísérték őket le az Avasról, éppen a mi utcánkon keresztül. Én pisztollyal a zsebemben beálltam a sorba, és mondtam apámnak, itt a fegyver, vigye magával. Azt mondta nem, én pedig menjek innen, mert még engem is elvisznek. Őket a csendőrlaktanyába vitték és onnan teherautókon szállították el azokat, akik felfértek, a többieket pedig gyalog indították útnak Sajó s zentpéter felé. Apám igyekezett nem felférni és gyalog indult kifelé a városból. A Városház téren szovjet tankokat láttak. Ekkor mondta apám, hogy ő a városból nem megy ki. A szomszédjával együtt kiugrott a sorból, lőttek utánuk, de apám éjfélkor épségben hazaért. Reggel pedig megláttuk az első szovjet katonákat. Ilyen indítással, ilyen érzelmi töltéssel, persze hogy az ember szívét lelkét az új rend támogatására adta. Nekem nagyon sok vitám volt az iskolában az osztálytársaimmal. A pártjelvényt a kabát hajtóka belső oldalára tűztük, de ez gyakran kilátszott és a beszélgetések során sűrűn