Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Simon Pál

som során az igazgatóval folytatott beszélgetésen jelen volt a megyei pártbizottságtól egy illetékes, és azt mondta, ritka alkalom, hogy egyszerre két olyan igazgatóval találkozik, akiknek tudományos fokozata van, (Szántó István is a kémiai tudományok kandidátusa volt) mondjuk már meg, hogy mire jó ez. Valamikor a 60-as évek közepén volt ez a beszélgetés. Ezt válaszoltam: „Véleményem szerint az a minimális követelmény, hogy a vállalat igazgatójának legalább technikusi szintű szakmai ismeretei legyenek abban a témában, ahol ő igazgató. De sokkal fontosabb, hogy legyenjó emberismerő, és legyenjó szervező. Ha mérnök az igazgató, az jó, mert az a vállalat kollektívája előtt bizonyos tekintélyt ad. Ha az illetőnek tudományos fokozata van, akkor az a műszaki garnitúra előtt ad plusz súlyt, mert tudják, hogy az igen széles tudománynak van egy szűk sávja, amelyikben ő a legtöbbet tudja." Azt kérdezte: „Miben látjátok legtöbb hasznát annak, amit idáig tanultatok?" En a következőket mondtam: „Személy szerint annak látom legtöbb hasznát, hogy középiskolás koromban tanítóképzőbejártam, és tanultam neveléstant, lélektant, pedagógiát. Sokszor hiányoltam, hogy gyógypedagógiát nem tanultam, mert hozzám, mint igazgatóhoz rengeteg olyan eset jut el, ami gyógypedagógiai eset. Nem értem azt, hogy egyébként teljesen normális emberek, hogyan képesek megsüketülni egymás érveivel szemben, és nem azt hallani, amit a másik mond, hanem azt, amit gondol, hogy a másik mondani fog." Nagyot derültek rajta, de most is azt mondom, hogy egy nagy vállalat vezetőjének nem ártana tudni a neveléstant, a lélektant, a pedagógiát és néha a gyógypedagógiát is. - Gondolom, ma egy menedzser iskolában ezt is oktatják. Ma biztosan. Én sok hasznát láttam munkám során annak, hogy a tanítóképzőben neveléstant, pedagógiát, lélektant tanultam. Szerintem a battai eredményekben az is közrejátszott, hogy velünk egyidejűleg épült Csehszlovákiában - Bratislavában, Lengyelországban - Plockban, a Szovjetunióban - Novopolockban, Bulgáriában - Burgasban finomító. Mi vezetők gyakran találkoztunk, kapcsolatban voltunk egymással. Egy-egy konkrét szakmai kérdés tanulmányozására egy-két embert elküldtünk egymáshoz tapasztalatcserére. Ez igen sok elengedhetetlenül szükséges ismeretet adott. Nem csak azt fontos tudni, hogy én miben vagyok jó, sokkal inkább azt, hogy én miben vagyok gyenge. Meg kell nézni, miben erős a másik, és úgy kell tenni, hogy utolérjem. Szerin-