Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Szabó György

laknia, mert nem volt lakása, rövid idő után idegösszeroppanást kapott, és hazautazott. Annak ellenére, hogy öt tagú család voltunk, több mint fél évig nem volt lakásunk, de azért mentek a dolgok és nem panaszkodtunk. - Amikor hazajöttél, mi történt? A Szent István körútról mentem el, - Bese Vilmos, Simon Pál, Bán Ákos, Zsengellér István voltak a vezérigazgatóim, fémjelezték az egyes korszakokat - és az Október huszonharmadika utcába jöttem vissza, a jelenlegi MOL székházba. Szerettem a környezetemet a „trösztben". Kollégáimtól nehéz szívvel búcsúztam, amikor Tripoliba indultam, ugyanakkor ők is szívesen fogadtak vissza öt év elteltével, elsősorban Hingl Jóska, Lendvai Laci, Németh Feri és Dobay Péter. Nem sokkal azután, hogy hazaérkeztem, Zsengellér István felajánlotta az újonnan megalakult ellátó vállalat, az AGEL vezetését, amely feladatot szívesen vállaltam. A társaság igazgató helyettese, majd 1985-től igazgatója voltam egészen 1990-ig, az OKGT vezérigazgató-helyettesi kinevezésemig. Az AGEL-ben Pecséri Gyula volt akkor az igazgató. A vezetőimmel mindig szerencsés voltam, így vele is jól együttműködtünk. Amikor Vándorfi Róbert nyugdíjba ment, én követtem a beosztásában. - Ez az AQEL-es korszak szakmailag hogyan ment Neked? Azért vállaltam jó szívvel, mert fúrós indíttatású lévén a folyamatokat könnyen áttekinthettem. Ha nem is illik, megjegyzem, hogy azért az egyetemenjelesek voltak a „Szilas és Gyulay" tantárgyakból is a vizsgáim, ami jól jött később.(Az olajmérnök-oktatás egyetemi szaktanárai.) Érdeklődésem sohasem korlátozódott csak a szűken vett fúrós szakmára. Nagyképűen szoktam is mondani, hogy Magyarországon én kaptam a legjobb szakképzést: országon belül, majd a világot járva Líbiában, később az USA-ban. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy én voltam a legképzettebb olajmérnök, mindenesetre a szaktudás megszerzését tekintve szerencsés. Az AGEL-re visszatérve az a szerencse adatott meg, hogy 1982-ben kaptam a kinevezést, és 1983-ban kezdődtek a világbanki projektek. Volt úgy, hogy hetente jártam Washingtonba. Az én dolgom volt többek között a konzulensek szerződésének az előkészítése. Tehát előnyösen olyan helyzetbe jutottam, hogy hivatalból a legérdekesebb szakmai dol-