Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)
Németh Géza
hogy a fázishatár változásról legyen fogalmunk, de ez az egy kút sem szolgáltatott adatot. Viszonylag pontos adatok vannak arról, hogy mikor gázosodnak el a termelő kutak. Nagyjából a terület nagysága is kialakul, hogyan halad előre a gázfront, ez nem vízszintes sík, hanem térbeli felület. A tárolótulajdonságok területileg különbözőek, a kavernásodott részek gyorsabban elgazosodnak, míg a kisebb hézagterű tárolórészek lassabban, így aztán előfordul, hogy alacsonyabb szerkezeti helyzetű kutakban gáz jelenik meg, míg magasabb szerkezeti helyzetű kutakból folyadékot termelünk. Van olyan, hogy régen elgazosodott a terület, de még mindig termelnek a mögötte levő kutak. Van a tárolónak olyan része, ahol semmi gáz nem jelent meg. - Azért itt még sok minden történhet, ugye? Igen, de a meglepetések pozitív irányúak is lehetnek. - Ez egy nagyon érdekes mező, amiről beszélgettünk, amit ha az ember összefoglal, nem tudom helyesen jogalmazok-e, a mai technikai tudással, felkészültséggel ma és a mai gazdaságpolitikai mentalitással nézzük ezt a mezőt, akkor gyorsabban, hatékonyabban lehetett volna eredményre jutni, mint ahogy 51-től ezalatt a közel 40 év alatt művelődött, hiszen a technikai feltételek, a tudás jejlődött. Én is azt hiszem, hogy sokkal jobbak az adottságok. Nem lehet hibáztatni a régi vezetőket, hiszen nem voltak tapasztalatok, végeredményben senki sem tudott okosat mondani. Próbáltuk a Gyulay professzor általjavasolt termeléselőrejelzési, készletszámítási módszereket alkalmazni, de azokat a közel-keleti, porózus-repedezett hézagterű tárolókra dolgozták ki, és nem karsztos tárolóra. A módszerek alkalmazása során az látható volt, hogy itt szó sincs kétféle hézagtér létezéséről, de előrejelzésre azért a módszerek egy része használható volt. - Rengeteg elképzelés volt annak idején a részletekre vonatkozóan. Ezekkel kapcsolatban mi a véleményed? Pontos készletet akkor lehet megállapítani, ha minden vonatkozásban leműveltük a mezőt. Előtte csak durva becslés lehetséges. Megkérdeztük azt az angol úriembert aki előadást tartott a karsztokról, hogyan lehet a készletet megbecsülni. Az volt a válasza: sehogy. - Mivel eltöltöttél ennél a cégnél 30 egynéhány esztendőt, mi az az eredmény, amelybe a legtöbb tevékenységet és energiátfektetted be, és büszke vagy rá?Mit tartasz a legjobb eredményednek mint műszaki ember?