Tamási Judit szerk.: Műemlékvédelem törvényi keretek között, Törvénytől törvényig, Történetek az intézményes műemlékvédelem 120 évéből (Budapest, 2001)

emlékek Ideiglenes Bizottságának létrehozása a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alatt, amely aztán a törvényeló'készítő munkálatokat is kézbe vette. Bár az Ideiglenes Bizottság feladatköre csak az ingatlan emlékekre terjedt ki, az általa készített törvényjavaslat (1878) - az előbb említettekhez hasonlóan - rendelkezni kívánt az ingó örökségről is, s csupán a magántulajdon korlátozásával kapcsolatos aggodalmak és az állami eszközök szűkösségének beismerése hozta úgy, hogy az első hazai műemlékvédelmi törvény - az 1881. évi XXXIX. tc. a műemlékek fenntartásáról - hatálya az ingó kulturális javakra nem terjedt ki, megteremtve ezzel az ingó és ingatlan kulturális örökség jogszabályi védelme szétválasztásának - egy rövid megszakítástól eltekintve - máig élő, Európában szokatlan hagyományát. A szétválasztás a szóhasználatban is gyökeret vert. Ma műemléken kizárólag ingatlanokat, építményeket értünk, s a kifejezést már nem használjuk az ingóságokra, műtárgyakra, míg számos európai nyelv ingatlan és ingó műemlékeket különböztet meg. Ilyen tágabb - ingó és ingatlan emlék - értelemben használták a műemlék szót a korábbi hazai jogszabályok is. Az 1881-es törvény Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) néven véglegesítette az addigi Ideiglenes Bizottságot. A MOB feladatköre az építészeti emlékekre és azok tartozékaiként a képző- és iparművészeti alkotásokra terjedt ki; a védendő emlékek köre - egyre „fiatalabb" műemlékek bevonásával - fokozatosan bővült. Hatósági jogkörrel azonban megalakulásakor s még utána hosszú évtizedekig nem rendelkezett a MOB, intézkedésre csak a vármegyei és városi törvényhatóságok útján volt jogosult. Az ingó kulturális javak védelméről szóló törvény megalkotása továbbra is napirenden maradt, tervezete 1911-re készült el, de elfogadását meghiúsította az első világháború. Az ingó emlékekre vonatkozó első átfogó szabályozás végül a közgyűjteményekről szóló 1929. évi XI. tv. III. fejezetében („az ingó műemlékek és egyéb muzeális tárgyak felkutatásáról... és védelméről") jelent meg, s a védelmüket szolgáló igazgatási, hatósági és szakmai feladatokat ellátó szerveket, testületeket is a közgyűjteményi hálózat keretén belül állították fel. Ez a strukturális megoldás, amelyben az országos múzeumok évtizedeken át kötelezően láttak el hatósági feladatokat, kétségtelenül tehermentesítette az állami költségvetést, ám a gyűjteményi és hatósági feladatok azonos intézményekbe történő összevonása belső ellentmondásokkal volt terhes. Az 1929. évi XI. tv. az ingó kulturális örökség védelmével kapcsolatos klasszikus állami feladatokat és jogköröket - védetté nyilvánítás, kivitel engedélyezése, elővásárlási jog a még 1922-ben ugyancsak törvénnyel létrehozott, a nagy nemzeti közgyűjteményeket tömörítő testület, az Országos Magyar Gyűjteményegyetem Tanácsához telepítette. Majd mikor az 1934. évi VIII. tv. megszüntette az igazgatási szempontból zsákutcának bizonyult Gyűjteményegyetemet, e jogosítványok a jogutód Magyar Nemzeti Múzeumra, ill. annak Tanácsára szálltak. Ez az 1934. évi törvény hívta életre „mint a Nemzeti Múzeum egyes intézeteitől elkülönített, de annak önkormányzati szervezetébe illesztett hivatalt" a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségét, a nagy nemzeti közgyűjtemények esetében is összemosva ezzel a közgyűjteményi és a hatósági feladatokat. Az ingó emlékekre vonatkozó törvényi szabályozás megszületését követően nem sokkal megindult az a folyamat, amelynek eredményeként a MOB testületi jellegét felszámolva szakhivatallá alakult. Történt mindez a MOB szervezeti felépítését és jogállását meghatározó 1881. évi XXXIX. tc. legcsekélyebb módosítása nélkül, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hallgatólagos egyetértésével. Korszakhatárként az 1934-es évet tartja számon a tudomány- és hivataltörténet, s az átalakulás valóban az ebben az évben a MOB elnökévé kinevezett Gerevich Tibor személyével hozható kapcsolatba. A tudományszervező és kultúrpolitikus Gerevich nem mondott le a szakma „régi álmá"ról, az ingó és ingatlan emlékeket egységes védelemben részesítő magas szintű jogszabály megalkotásáról sem. A vezetésével a MOB által készített 1942-es törvényjavaslat olyan korát megelőzően modern szemléletű kodifikációs munka, amelyben már kidolgozott formában megtalálható az e kötet megjelenésével egyidejűleg elfogadásra kerülő örökségvédelmi törvény számos eleme. Nem műemlékekről, hanem művészeti és történeti emlékekről rendelkezik, ezzel a fogalommal terjesztve ki a jogszabály hatályát építményekre és ingóságokra egyaránt. Védelem alá kívánta vonni az építmények építészeti és természeti környezetét, a régi parkokat, kerteket, amelyek ma a műemlékvédelem sajátos tárgyai közé tartoznak. Az emlékek védelme érdekében „esztétikai és biztonsági