Tamási Judit szerk.: Műemlékvédelem törvényi keretek között, Törvénytől törvényig, Történetek az intézményes műemlékvédelem 120 évéből (Budapest, 2001)

zóna" - a mostani jogszabályok szóhasználatával élve műemléki környezet - kialakítására adott lehetőséget. A javaslatban szereplő Művészeti és Történeti Emlékek Országos Főfelügyelősége - bár nem elsőfokú, hanem szakhatóságként - a 2001-es jogszabály nyomán létrejövő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal „előfutára" lehetett volna, ha ténylegesen sor került volna megalakítására. Az 1942-es javaslatból - pontosan nem tudni, miért, de - nem lett törvény, ám ebből kiindulva született meg a MOB 1946-ban készített és a VKM által 1948-ban átdolgozott törvénytervezete, s hatással volt az első integrált örökségvédelmi jogszabály, az 1949. évi 13. tvr. tartalmára is. A jogszabályi változást megelőzte egy szervezeti: 1945. június 20-án a MNM Tanácsának jogkörét gyakorló Főigazgatói Értekezlet a múzeumi elhelyezést nem nyert ingó emlékek feletti felügyeletet átadta a MOB-nak. Ezzel az intézkedéssel az ingatlan és ingó emlékek védelme egy kézben összpontosult anélkül, hogy az 1881. évi XXXIX. és az 1929. évi XI. tc. módosítására sor került volna. A múzeumokról és a műemlékekről együttesen rendelkező 1949. évi 13. tvr. a korábbi jogszabályok (1881, 1929, 1934) egyidejű hatályon kívül helyezésével rövid időre megvalósította ugyan a kulturális örökség egységes kezelését, a hatályba lépését követően megalakult egyetlen központi hatóság, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja létrehozása és működése mögött azon elsősorban aktuális hatalompolitikai, semmint valós örökségvédelmi szándékok húzódtak meg. A MMOK-t 1952-ben feloszlatták, a műemlékekkel kapcsolatos feladatkörét a Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, majd attól alig fél év elteltével a Minisztertanács által létrehozott Építészeti Tanács vette át. 1955-ben a műemlékvédelem irányítása és szakfelügyelete a Minisztertanács alá tartozó Országos Építésügyi Hivatalhoz került. Ez utóbbi megszűntével 1957-ben létrejött az Építésügyi Minisztérium, s itt a Város- és Községrendezési Főosztályon belül Műemléki Osztály kezdte meg tevékenységét. A megnőtt feladatok, az operatív és a hatósági munka összpontosításának igénye azonban ismét felvetette egy önálló szervezet létrehozásának szükségességét. Erre 1957-ben került sor az OMF megalapításával. A műemlékvédelem központi állami szerveként működő Országos Műemléki Felügyelőség felügyeletét az Építésügyi Minisztérium - 1967-től Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium néven - látta el, a műemlékvédelemről az építésügyi törvény (1964. évi III. tv.) rendelkezett. Ez a törvény, valamint a műemlékvédelemről intézkedő 1/1967. sz. ÉM rendelet a műemlékvédelmet az építésügyi igazgatás körébe tartozó tevékenységként kezelte, bár a védetté nyilvánításról és annak megszüntetéséről a két miniszter - az építésés a művelődésügyi - közösen döntött. Az OMF egyszerre látott el hatósági, tudományos, tervezési és kivitelezési feladatokat. Az építésügyi hatóságok - a tanácsok végrehajtó bizottságainak építésügyi szakigazgatási szervei - mellett szakhatóságként, illetve építési engedélyhez nem kötött munkák esetében önálló műemléki hatóságként járt el minden a műemlékek jellegét érintő építési tevékenység kapcsán. Illetékessége a főváros kivételével, de a budai várpalotát beleértve az egész országra kiterjedt. Budapesten - a budai várpalota kivételével - a Fővárosi Tanács VB. Városrendezési és Építészeti Főosztályának szervezetén belül működő Budapesti Műemléki Felügyelőség volt illetékes 1957-től egészen 1992-ig. Ekkor megszüntették, ugyanis a szakhatósági és műemléki hatósági jogkörök mellett az egyedileg védett műemlékek esetében az elsőfokú építési hatósági jogkört is megkapó és miniszteri rendelettel átalakított OMF, új nevén Országos Műemlékvédelmi Hivatal illetékessége ekkortól már maradéktalanul kiterjedt az ország teljes területére. A múzeumi feladatok a MMOK megszűnte után is a művelődésügyi tárca irányítása alatt maradtak. A múzeumokról és a muzeális emlékek védelméről 1963-ban született magas szintű önálló jogszabály (1963. évi 9. sz., majd az ezt módosító 1975. évi 6. sz. tvr.). Ezzel a különböző törvényekkel szabályozott és különböző tárcák irányítása alá vont ingatlan és ingó kulturális örökség kezelése teljességgel szétvált, s ezt a helyzetet az 1995. évi LXVI. tv. (a levéltárakról) és az 1997. évi LIV. tv. (a műemlékvédelemről) csak konzerválta. A kulturális örökség védelmének átfogó, egységes és koherens jogi szabályozására a múzeumokról, könyvtárakról, az ásatásokról és a kulturális javak védelméről együttesen rendelkező 1997. évi CXL. tv. tett újabb kísérletet, de nem bizonyult alkal-