Tamási Judit szerk.: Műemlékvédelem törvényi keretek között, Törvénytől törvényig, Történetek az intézményes műemlékvédelem 120 évéből (Budapest, 2001)

másnak e funkció betöltésére. Ez azzal a szokatlan jogalkotási eljárással magyarázható, ahogyan keletkezett: először külön törvények szabályozták a kulturális örökség egyes részterületeit, majd a „maradékot" a jogalkotó összezsúfolta egyetlen törvényben. így az általános célokat és alapelveket rögzítő törvény részletes szakterületi szabályozást is tartalmaz. Az 1997. évi CXL. tv. (A kulturális javak védelméről...) rendelkezéseinek megfelelően 1998-ban felállt egy új központi hivatal, a Kulturális Örökség Igazgatósága, amely a régészet és a műtárgyvédelem - tehát az ingó kulturális örökség - vonatkozásában látja el az elsőfokú hatósági feladatokat. 1998 nyara azonban ennél nagyobb horderejű intézményi változásokat is hozott. A kormányváltást követően újból önálló kulturális tárca szerveződött, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, amely átvette a környezetvédelmi és területfejlesztési tárcától a műemlékvédelem irányítását. Az örökségvédelem egyes részterületeinek így megvalósult egységes ágazati irányítása újabb lehetőséget kínált a törvényi szabályozás egységesítésére is. A kulturális kormányzat jogalkotási koncepciója szerint a kulturális örökségi területet két átfogó törvény fogja szabályozni: az egyik a védelem (hatósági munka), másik pedig a közszolgáltatások (múzeumi, levéltári, könyvtári szolgáltatások) területét. Az előbbi törvény a kulturális örökség védelméről kulturális örökségünk anyagi valóságukban is fennmaradt és ekként érzékelhető - ingó és ingatlan - elemeinek együttes, integrált védelmének jogszabályi alapja kíván lenni. Három korábban részben külön törvényben szabályozott szakmai területet - műemlékvédelem, régészet, kulturális javak védelme - szabályoz egységes szemlélettel. Arinak egyik oka, hogy az „előd"-jogszabályok, az 1997. évi LIV. tv. és az 1997. évi CXL. tv. nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a túlszabályozásban keresendő. Az új törvénnyel szemben támasztott egyik fő követelmény ennek megfelelően az egyszerűsítés, a dereguláció. A korszerű, az újabb európai trendekhez igazodó szabályozási koncepciónak és a kormányprogramban is megfogalmazott deregulációs stratégiának megfelelően a törvény csupán a fő szabályokat tartalmazza, és az operatív jellegű, jogi, intézményi, pénzügyi szabályozást a csatlakozó alacsonyabb szintű jogszabályokkal kívánja megoldani. A törvény megteremti a jogszabályi lehetőséget és egyben kötelezettséget ahhoz, hogy a polgárok számára átlátható, egységes szemléletű, kiszámítható, egyszerű ügyintézési és döntéshozatali struktúra épüljön ki az örökségvédelem területén. A kulturális örökségi elemeknek a felállítandó Kulturális Örökségvédelmi Hivatal keretében megvalósuló integrált, ún. egyablakos hatósági, ügyfélszolgálati rendszere eleget fog tenni az állami szervek hatékonyabb és rugalmasabb működésével kapcsolatos elvárásoknak. Ezzel a kontúrok megrajzolásának végére értem. Most pedig kérem Önöket, lapozzák fel a kifestőkönyvet, s kezdjük el együtt a „történelmet kiszínezni". Azzal a reménnyel ajánlom vállalkozásunkat az olvasók figyelmébe, amely a székesfehérvári és az e kötetben is bemutatott esztergomi ásatásokat meglátogató Dsida Jenő tollát vezette 1937-ben: „Az egész munka azt a benyomást kelti az emberben, mintha egy hatalmas könyvet millió apró papírfoszlánnyá tépett volna szét valaki s most a szorgos kutatók ezekből a foszlányokból akarnák összeragasztani az eredeti könyvet. És úgy látszik, sikerülni fog". Cselovszki Zoltán az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnöke