Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2002. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Kőszeg, Szent Imre-templom. A kapuk restaurálása (Módy Péter)

fel az egykori járószint. A torony keleti oldalán húzódó 50-80 cm vastag nagyköves réteg elbontása során kiderült, hogy az egykor bizonyára többemeletes kerek építményhez, annak érintője vonalában egy észak-déli irányú fal csatlakozik, mely derékszöget alkot a torony ugyancsak részben feltárt északi fala külső, kelet-nyugati falsíkjával. Már a teljes feltárás előtt is valószínűsíthető, hogy az előbbi fal párhuzamos az észak felé elhelyezkedő, már korábban is ismert építmény nyugati falával. így arra kell gondolnunk, hogy a déli várrész kerek tornya nem állt szabadon, hanem észak felől kapcsolódott hozzá egy tégla­lap alaprajzú, több térre, sőt több szintre tagolódó, bizonyára alacsonyabb (lakó?)épület. Feld István - Gál Viktor KŐSZEG, SZENT IMRE-TEMPLOM. A KAPUK RESTAURÁLÁSA A Jurisics téren álló templom 1615-1618 között épült a német lutheránusoktól elkü­lönülő magyar lutheránusok számára. 1703-ban, a rekatolizáció egyik mozzanataként szentelték Szent Imre tiszteletére. Ennek kapcsán a templomot újra kellett „öltöztetni". Ide tartozik a belső munkák esetében az id. Dorffmaister István és Schaller István fes­tők tevékenysége. Az épület a kőszegi várat a középkori város terével összekötő utcácska mentén áll. Kőszeg, Szent Imre-templom. A nyugati kapu a restaurálás előtt. Fotó: Módy Péter, 2002.

Next

/
Thumbnails
Contents