Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2002. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Komlóska-Pusztavár (Feld István - Gál Viktor)
ablak volt. Az épület a mainál jóval alacsonyabbra készült, egykori párkányának alja a jelenlegi párkány aljánál 145 cm-rel mélyebben valószínűsíthető. Egykori vakolatarchitektúrájából és színezéséből semmi sem maradt meg. A falkutatás során adódó relatív kronológiában a következő periódushoz a torony és az északi középrizalit építése, valamint a kastély megmagasítása tartozik. Ebben a periódusban alakult ki a homlokzatok ma is meglevő vakolatarchitektúrája. A kastély átépítéséhez a mintát Ferenc Ferdinánd trónörökös trieszti Miramare kastélya szolgáltatta. A kastély átalakítását Rónay Jenő végeztette el 1902 után. A harmadik periódus terméke az északkeleti saroképítmény. Az azon felfedezhető spalettaimitációk miatt erre az időre kell tennünk a torony ablakainak befalazását is, hiszen azokon ugyanez a motívum található. Sajnos e periódus pontos építési idejére nézve semmilyen adattal sem rendelkezünk. Csupán az valószínű, hogy az építkezés Rónay Jenő 1921-ben bekövetkezett halála után, de még 1944 előtt történt. Az utolsó - a kastélyra nézve kifejezetten tragikus következményekkel járó - jelentős átépítés 1957-ben történt. Ekkor az eredeti osztófalakat szinte teljesen lebontották, új vasbeton födémet építettek, melynek következtében az ablakok felső részét be kellett falazni, néhány vakablakot áttörtek, más nyílásokat viszont teljesen eltüntettek. A vakolatarchitektúrát azonban szerencsére ekkor még megtartották, illetve részben felújították. Teljesen elbontották viszont az északi oldal díszlépcsőjét, valamint a déli teraszt. 1957-től különböző üzemeket helyeztek el az épületben, melyben ma is zsákvarró üzem működik. A későbbi időkre vonatkozóan már csak az 1957-ben kialakult állapot apróbb módosításait figyelhettük meg. A helyreállítás terveit Sipos György építész készíti. Simon Zoltán KOMLÓSKA, PUSZTAVÁR A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszéke és a Magyar Nemzeti Múzeum Sárospataki Rákóczi Múzeuma 1999-ben elnyerte a Felsőoktatási Kutatási és Fejlesztési Pályázat támogatását „Az egykori Tolcsva terra középkori településtörténetének forrásai" címmel benyújtott közös programjával. Az elsősorban egyetemi hallgatók munkáján alapuló projekt részeként ebben az évben folytattuk a Komlóska feletti, 435 m magas hegyen emelkedő Pusztavár - középkori nevén Sólymos - 2001-ben megkezdett, szondázó jellegű régészeti kutatását. A várat az írott források szerint a Tolcsva-nemzetségbeli Uz fiaitól, Demetertől és Uzától származó Tolcsvai illetve Toronyai-családok emeltethették a 13. század végén, egyes feltevések szerint talán csak 1312 után, amikor tagjaik Károly Róbert különös kegyét élvezték. Maga az erősség csak 1379-ben, egy közelebbről nem ismert felosztása kap-