Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

MŰHELY - Entz Géza: Javaslat a Dehio rendszerű műemléki topográfiai kézikönyv programjának bevezetésére

panaszok és jámbor óhajok megfogalmazásának már eddig is túl hosszú sorát bővítené egy újabb senki által nem hasznosítható tétellel.

11 A feladat Az alapkérdés tehát egy jó másfélszáz éve újból és újból visszatérően - mai, de a feladat komplexitását jól kifejező formulával élve - maga a projekt. A közérdekű projekteknek pedig a modern társadalom és a piacgazdaság viszonyai közt, a tartalmi elemek mellett olyan, a siker szempontjából elengedhetetlen, járulékos elemei is vannak, amelyek a kielégítő finanszírozás biztosítása érdekében a projekt társadalmi elfogadottságát, presztízsének megalapozását célozzák meg. Lényegében a megfelelő kommunikációról van szó, ennek taglalása azonban nem tárgya az írásomnak, csupán annak a megállapítására szorítkozom, hogy kommunikáció alkalmas termék nélkül nem képzelhető el. Az alkalmas termék pedig esetünkben nem lehet más mint valamelyik célszerűen kiválasztott és megformált topográfiai kiadványtípus sorozatának megindítása és első köteteinek megjelentetése a könyvpiacon. Abból, a most már több évtizedes tapasztalat által nyomatékosított körülményből kell kiindulni, hogy a Nyugat-Európa legtöbb országában ma is lendületesen és differenciált koncepcionális formákban folyó inventarizációs tevékenység hazai revitalizálása, kívánatos léptékének a kialakítása pusztán a legszűkebb szakmai keretek között maradó diskurzussal aligha érhető el. Más szavakkal, a piac esetünkben nem olyan adottság, mint amivel, például az élelmiszerek, fűtőanyagok stb. esetében számolhatunk, hanem azt megfelelő aktivitással, sajátos marketing tevékenységgel létre kell hozni, a fogyasztói szükségletet meg kell teremteni. Itt azonban koránt sincsen arról szó, hogy valamiféle, a topográfiai tevékenység klaszszikus céljaitól idegen feladatot kellene vállalni. A széles közvélemény tájékoztatását, a kutatási eredményekhez való hozzáférésének biztosítását és ezen keresztül az értéktudatosság erősítését a műemlékvédelem mindig is alapfeladatának tekintette. Nem mintha a „társadalomnak", a széles közvéleménynek, az összes „műemlék" tulajdonosnak és (potenciális) (fel)használónak a műemlékekhez való általános viszonya bárhol könnyen alakítható lenne és Dvorak utópiája szerint végül is a műemlékvédelemben az állam közreműködését feleslegessé tenné,

12 de ha a műemlékvédelmet hivatásszerűen és állami feladatként is művelők feladataikat források hiányában tartósan nem tudják a kor színvonalán elvégezni, az érvelés eszközei is kiesnek a kezükből.

13 Mindez persze a szakember számára nyilvánvaló, beszélni róla mégis azért kell, mert a nálunk az 1990-ben bekövetkezett történelmi fordulat óta, a műemlékvédelem területén általában, és annak tudományos hátterét illetően a mai napig nem sikerült a piacgazdaság által megkövetelt működési formákat kialakítani. Az okok, amelyeknek bővebb elemzésére itt nincs hely, elsősorban abban keresendők, hogy a társadalom a tágabb értelemben vett műemlékeink, vagyis az épített örökségünk értékeivel, azoknak az új viszonyok közti hasznosítási lehetőségeivel és ebben saját szerepével nincs tisztában, ezért az ezzel kapcsolatos elképzelések jórészt anakronisztikusak és használhatatlanul leegyszerűsítettek. Ilyen hely-