Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

VITA - Rostás Tibor: A műemlékvédelem a magyar millenniumban

Kérdéses, hogy a bemutatott kísérletek milyen hatást gyakorolnak majd a közeljövő magyar műemlékvédelmében. Logikusnak látszik feltételezni, hogy mintaként, sőt hivatkozási alapként szolgálhatnak majd más helyreállításokhoz, hiszen alapemlékekről és korszakos nagyberuházásokról van szó. Ebből a szempontból Visegrád, vagyis a rom kiépítése látszik a legveszélyesebbnek. Csak ne váljon precedensértékű munkává, csak ne kövesse az ország tucatnyi másik romjának „újjászületése". Dercsényi 1980-ban így fogalmazott: „...elsősorban abban bízhatunk, mindenütt felismerik a műemlékek történeti értékeit s ezzel hitelességük megóvásának szükségességét. Bízhatunk abban, hogy szerte a világon rá fognak jönni, saját múltjuk, történelmük emlékeit őrzik vagy hamisítják meg. S miként ma már egyetlen történész sem használ hamis oklevelet vagy krónikát, miért legyen más sorsa az épített, festett, kőből faragott művészeti emlékeknek. Ma már egyetlen múzeum sem állít ki hamis műtárgyat, másolatokat is csak didaktikus célból, az eredetiektől rendszerint elkülönítve."

7

" Bizony messze kerültünk ettől a számomra egyetlen helyesként elfogadható nézetrendszertől. A magyar műemlékvédelem súlyos értékválsággal küszködik. Félek a jövőjétől. JEGYZETEK * Tanulmányomnak előtörténete van. Első változata a művészettörténet PhD iskola szemináriumára készült, melyből később három épület-kritikát írtam. Ezek: Az Árpádok kortárs palotája? avagy millenáris építkezések az esztergomi várhegyen. Új Magyar Építőművészet 2001/4.29-31. (Eredeti, általam adott címe „Az Árpádok posztmodern palotája" lett volna); A hamis emlékezet. A visegrádi palota újjászületése. Magyar Narancs 2002. január 17. 26-28; Mindennek van teteje. A székesfehérvári prépostsági templom. Magyar Narancs 2002. június 13. 28-29. Az összerendezett, jegyzetekkel ellátott, bővített szövegváltozat a Magyar Millenniumot bemutató, a Nyílt Társadalom Archívum szervezésében a Közép Európai Egyetemen 2002. február 22-23-án megtartott konferenciára készült. A jelenlegi szöveg ennek felfrissített változata, amely mivel a konferenciakötet a mai napig nem jelent meg - 2004 szeptemberében már a Szemle számára készült. Cikkeim közül kettő válasz nélkül maradt, a harmadikra, a visegrádira viszont annál több reflexió érkezett, mutatva a palotaépítők ideológiai érzékenységét. Az írások betűi - akárcsak az építmények kövei - híven tükrözik alkotóik gondolatait. Kérem, olvassák őket figyelemmel: (Búzás Gergely: A hamis tudomány. Megjegyzések egy kritikához. Magyar Narancs 2002. március 21. 27-28; uő: Forráskutatás. Viták a visegrádi palotarekonstrukció körül. BUKSZ, 2002. 11 ; Deák Zoltán: A „csúnya bácsi" avagy lelepleződtek a visegrádi palotahamisítók. Örökségvédelem VI. 5-6. szám. 2002. május-június 20; Daragó László: 20. századi építészeti gondolatok a visegrádi királyi palota helyreállításának történetében. Műemlékvédelmi Szemle XII. 2002/1. 176, 178-179, 183, 185-186, 190.) Magam részéről eddig is, ezután is tartózkodni szeretnék a viszontválasztól, elsősorban azért, mert az írásokból kihámozható kevés érdemi magyarázat olyan nézet- és szemléletmódbeli különbségekre vall, hogy értelmetlennek látom. Továbbá azért is, mert bennük a mindenáron való, csúsztatásokkal és szándékos félreértelmezésekkel kísért igazolásvágyat vélem fölfedezni, melyet gyakran a kritikust sértő, elkeserítően színvonaltalan, személyeskedő hangvétel kísér. Azt gondolom, hogy a vitának ugyanis csak bizonyos keretek között, bizonyos szabályok tiszteletben tartásával van értelme. A millennium körüli műemlékes vitákban azonban éppenséggel a kereteket, az eddig etalonként álló szellemi alapértékeket döntötték le. Múltunk építészeti örökségét szabadon átformálni, hozzátenni vagy valami idegent ráültetni, sőt megkárosítani, belőle előre megfontolt szándékkal elvenni, rombolni továbbra sem volna szabad. Hogy manapság erről mégis diskurzus folyhat, az éppúgy műemlékvédelmünk válságának a szimptómája, mint ahogy azok maguk a vizsgált cselekedetek, a „helyreállítások" is. így válnak a vitairatok nemcsak kor- de kórtörténeti dokumentumokká is. Cikkemmel - és apparátusával - mindössze egy dolgot szeretnék deklarálni: voltunk, akik ezt a kulturális deficitet