Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)
VITA - Rostás Tibor: A műemlékvédelem a magyar millenniumban
zatot is. Ez nehezen halad, a helyzetfelmérő első köteten kívül 17 év alatt mindössze öt kötetet produkált. 68 Jóval vegyesebb képet mutat a hivatali gyűjtemények anyagából eddig közreadott négy forráskiadvány. Gerecze Péter félezer fotója és Könyöki József felmérései jól használható kötetben láttak napvilágot, Rómer Flóris negyven fennmaradt jegyzetfüzetéből az elsőnek a megjelentetését ebben a formában teljesen elhibázottnak gondolom és nem látom a végét, a Divald Kornélról és „topográfiájáról" szóló, fényűző pompájú monográfia takarékosabb, szerényebb kivitelben valamint a szerző és munkája mélyebb tudománytörténeti feldolgozásával több lett volna. 69 A végére maradt a legfontosabb és számomra legfájdalmasabb, az, hogy a topográfia-kiadás pontosan tizenhét éve szünetel, és noha több kötet munkálatai befejezéshez közeli állapotban vannak, befejezésük és megjelentetésük egyre késik, a munkára fogható kapacitás elsősorban műemlék revíziót készít a hivatali adattárba. A vázolt folyamatok első monumentális termései értek be az ezredfordulóra. Az első világháborút Magyarország számára lezáró trianoni béke után az országnak az a harmada maradt meg, amely - a Délvidéktől eltekintve - a másfél évszázados török uralomtól leginkább érintve volt. Hazánkban tehát alapkérdés a romhelyreállítás. Műemlékvédelmünk klasszikus korszaka szép példákat nyújtott a rekonstrukcióra (a budai várpalota déli nagycsarnoka - Gerő László), a védőépületre (Veszprém, Szent György kápolna - Erdei Ferenc), de a fő módszer mégis a konzerválás volt, a jól ismert didaktikai csík fölötti néhány kő- vagy téglasornyi, az eredetitől jól megkülönböztethető, védő felfalazással. Ez a szemlélet mára olyan romok esetében, amelyek jelentős faragványrészleteket is hordoznak, a fokozódó környezeti hatások, a savas eső mállasztó hatása miatt nem tartható. A hogyan tovább kérdésére a millenáris műemlékvédelem által adott válasz mindössze egy dolgot mutat világosan: a bizonytalanságot, a követendő stratégia hiányát. A három vizsgált beavatkozás gyökeresen különbözik egymástól, három eltérő irányba mutat. A fehérvári védőtető alapelve jól védhető, ahogyan azonban megvalósult, az a módszeresen végiggondolt dilettantizmus példája. Az esztergomi palotaépítés műemlékvédelmi fogalmakkal nem körülírható, a kortárs építészet diadala az elődök munkáján. Végül Visegrádon a késő gótikáról és a reneszánszról szóló hipotézis épült meg, légvár született - kőből. Úgy tűnik tehát, hogy a minden eddiginél több pénz megjelenése a műemlékvédelemben nem egy rendkívüli esélyt biztosított az emlékanyag állapotának feljavítására, hanem ellenkezőleg, ezen esély elszalasztását jelentette, ami nemcsak a pénz, de nagyrészt a munkálatok által érintett épített örökség eltékozlásával is együtt járt. Aba Nóvák seccóinak nagyrészt ideológiai megfontolások alapján történt újrafestése, a „látvány enteriőrök" visegrádi terve vagy egy régi modell alapján elkészíteni szándékozott, az eredetivel egyező méretű Porta Speciosa terve mutatja, hogy a szinte teljesen elpusztult emlékek újraalkotása nem korlátozódik a romokra, az építészetre. A legalapvetőbb faladat és kötelesség, a kulturális örökség védelme és átmentése mindhárom esetben a perifériára szorult. Az eredeti épületmaradványok konzerválása az esztergomi kápolnahomlokzatot leszámítva mindenhol elmaradt. A fő cél az építkezés, azaz saját korunk megörökítése volt.
