Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

SZEMLE - Hauszmann Alajos (Az építészet mesterei). Válogatta és szerkesztette: Gerle János (Borossay Katalin)

catszám akadnak igen jelentős építészek, akikről jóformán semmilyen irodalom nem létezik; és ami egyáltalán megjelent, azt sem találjuk meg a könyvesboltok, gyakran a könyvtárak polcain sem." A sorozat első kötete olyan építésznek van szentelve, akinek monográfiája tulajdonképpen elkészült - csak éppen soha ki nem adták. Hauszmann életművét Ybl Ervin összegezte, de művének csak egy része látott napvilágot. Jobban járt Hauszmann naplója és a napló alapján írt önéletrajza: előbbit az Építészeti Múzeum Lapis angularissorozatának első, 1995-ben publikált kötetében, utóbbit a dédunoka, dr. Seidl Ambrus szerkesztésében 1997-ben önálló kötetként olvashattuk. 1978-ban Czagány István, aki a budavári palota helyreállítása kapcsán a hatvanas években már részletesen foglalkozott Hauszmannak a palotát érintő - bontó és építő - tevékenységével, harminc oldalas cikkben foglalta össze Hauszmann munkásságát, a cikk első jegyzete szerint úgy, hogy az Ybl-féle kéziratot - bár létezéséről tudott - nem volt alkalma használni. A logikusan, világosan felépített kötetben Gerle János először Hauszmann Alajos életéről szóló, saját maga által írt feljegyzéseit közli: „Életem és működésemről" (az említett napló), „Egyiptomi és palesztinai úti beszámoló", „Vadászati életem följegyzései". Hauszmann könnyed, a beszélt nyelv elevenségével ható stílusa - közhely ugyan, de leírjuk, mert igaz - közvetlen közelünkbe hozza személyiségét, korának szereplőit és atmoszféráját. A kivonatos közlést itt is, és a további fejezetekben is megfelelőképpen indokolja részben az előzetes megjelenés, részben a kötet válogatás jellege. (Az itt, illetve az előbbiekben említett korábbi kiadások szövegeiben észlelt eltérések okára az előszóban, illetve a korábbi előszavakban kapunk magyarázatot.) A jegyzeteket - szintén a kötet jellegének megfelelően - a szerkesztő mellőzte, az elengedhetetlenül szükséges magyarázatokat, illetve Seidl Ambrus megjegyzéseit szögletes zárójellel választotta el a törzsszövegtől. Bár az előszóban foglaltak szerint az idegen kifejezések fordításai is hasonló módon jelennek meg a szövegek könnyebb olvashatósága kedvéért, egykét nem igazán közkeletű szó esetében a fordítás elmaradt (116. o. „Diele" előtér, hall, 225. o. „girandol" karos gyertyatartó, 236.,241. o. „empórium" piac értelemben, 330. o. „marott" szeszély). A második fejezetben Hauszmann építészi munkásságát taglaló írások kaptak helyet: Komor Vilmosnak az ötven éves építészi jubileuma alkalmából írt méltatása, Lechner Jenő nekrológja és egy-egy összegző tartalmú szemelvény Ybl és Czagány már említett műveiből. Az „alkalmi" írások esetében - noha megjelenésük dátumát az életútéival összevetve az összefüggések hamar átláthatóak - talán nem lett volna érdektelen a műfaj vagy a körülmények megjelölése, mint ahogy ez a következő fejezetben, Hauszmann elméleti írásainak (előadásainak írott változatai) esetében meg is történt. Az ezt követő műjegyzék időrendben közli Hauszmann terveit és épületeit, aszerint különböztetve meg őket, hogy meg nem valósult, megépült és álló, megépült és átalakított vagy elpusztult, azonosítatlan, vagy műemlék épületről van-e szó. Ahol csak lehet, az évszámot, megnevezést és címet az épület jelentőségéhez és dokumentáltságához mérten szöveg és illusztráció követi. Itt kaptak helyet Hauszmann írásai közül azok, amelyek kifejezetten egy-egy épületét, annak építési körülményeit ismertetik (pl. a királyi palota esetében a belső felszerelés előtt Ybl Lajos várkapitány társaságában tett tanulmányútról készült beszámoló is). A műemlékileg védett épületek esetében a szer-