Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)
KITEKINTÉS - Kristóf Ágnes: Kulturális örökségvédelem. Egy tanulmányút tapasztalatai. Luxembourg, 2001 március 24-április 1.
9. Vianden, a helyreállított vár az 1990-es években. (John Zimmer: Le château de Vianden. Luxemburg, é.n. címlapfotó) tói az Orániai-Nassaui család (amelynek leszármazottja a mai nagyhercegi család) birtokában álló vár az 1800-as évekre folyamatosan vesztett jelentőségéből és ez kihatott állapotára is - odáig, hogy 1820 környékén már egy polgár (kezébe kerülvén) bontotta és árusította ki legszebb elemeit. A vár restaurálása a 19. század második felében kezdődött meg, amikor a kápolna, a nagyterem és a lovagi terem gyakorlatilag romokban állt. A múlt század fordulójára ezeket építették vissza, majd a külső várfalakat erősítették meg. Az 1960-as, 70-es években a bejárati csarnoktermet és a nagypalota falát állították helyre. A nagyhercegi család 1977-ben Luxemburg népének adományozta a tulajdonában álló várkastélyt. Miután állami kézbe került, nagyszabású konzerválási-restaurálási munkák indultak meg egy teljes dokumentációs programmal együtt. Ez utóbbi a régészeti és a falkutatást jelenti, amelyeket a Service és a Nemzeti Történeti és Művészeti Múzeum közösen készítenek. A várról az 1990-es évek végén részletes kiadványt jelentettek meg, amely a kutatási eredményeket adja közre. Restaurálási munkáik alapjául a Velencei Karta előírásait határozták meg, annak is 9. 10. és 12. fejezetét kiemelve. A várban jelenleg az újabb kori bejárati részek részleges bontásán - átalakításán -, hozzáépítésén dolgoznak a bejárati funkciók kialakítása céljából. Az itt nemrégen feltárt román kori oktogonális torony-alapfalakra jelzésszerűen visszaépítik a tornyot. A vár a benne kialakított „önmaga múzeumán" túl a teljesen berendezett egykori konyhákkal, lakosztályokkal, fogadótermekkel kiállítások, zenei fesztiválok, állami fogadások helyszíneként szolgál, de alkalomadtán a nagyhercegi család is rendez itt ünnepségeket.