Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

KITEKINTÉS - Kristóf Ágnes: Kulturális örökségvédelem. Egy tanulmányút tapasztalatai. Luxembourg, 2001 március 24-április 1.

8. Vianden, a vár romjai 1900 körül. (John Zimmer: Le château de Vianden. Luxemburg, é.n. Fig. 44.) Echternach határában a '70-es években egy útépí­téskor római villa falaira találtak. A 130 x 75 m szé­les villa (a teljes birtok 210 m x 500 m volt) az egyik legnagyobbnak és legjobb állapotúnak bizonyult Gal­lia területén. A mozaikok és a falfestés a helyi múzeumba kerültek, míg az épület meg­maradt részei in situ a kornak megfelelő elvek szerint lettek helyreállítva. Bár a helyre­állítás minden részével ma már nem értenek egyet, azon nem kívántak változtatni - csak érthetőbbé, értelmezhetőbbé tenni a látottakat. Ez a munka folyik jelenleg. Ennek kere­tében a teljes helyszínt újragondolták. A lekerített területen új bejáratot nyitottak, ami mellett egy épületet építettek (ez most szerkezetkész). Az épület tervezője John, aki így itt most tervezői művezető szerepben is dolgozott. A látszó vasbeton keretben üveg homlokfalú épület a villára néz, előtte teraszt alakítanak ki. Az épület a terep lejtését ki­használva zöldtetőt és oldalborítást kap, belül pedig a kiszolgáló funkciókon - WC cso­port, shop - túl a római életet fogják itt bemutatni, nem tárgyi emlékeket. Négy terem lesz, az egyikben a férfi, a másikban a nő, a harmadikban a (fiú) gyerek mindennapjait ismertetik - az utolsó helyiség a látogató gyerekek számára készül audio-vizuális kiala­kítással. Az épülettől megfelelő táblák irányításával szisztematikusan vezetik végig a te­rületen a látogatókat - ügyelve, hogy az ismertető táblák az összképben minél kevésbé legyenek zavaróak, továbbá arra is, hogy a mozgásukban vagy egyéb területen (látás, hallás) korlátozottak számára is elérhető és érthető legyen az információ. Hozzáállásu­kat, az „életszerű" megjelenítés fontosságát jól mutatja az a nem teljesen „autentikus" római kert is, amit a villa épülete mellett készítettek. Bár itt nem volt ilyen, mégis, a tel­jesség kedvéért úgy döntöttek, hogy felkérik az ezen a területen szakértő zürichi muze­ológusnőt, tervezzen számukra egyet. A kiskert megfelelő parcelláiba az ismertető táb­la szerinti egyes növényfajtákat (fűszernövények, medicinák, bukszusok stb.) már elül­tették. ízelítőül a luxembourgiak csodálatos várainak-kastélyainak világába is bepillantást nyerhettem Beaufort és Vianden meglátogatásával. A Beaufort grófok reneszánsz vára és a mellette álló kastély (Belvedere) magántu­lajdonban van, az utóbbiban lakik a kilencven éves tulajdonosnő. A vár falai állnak, kő­keretes ablakai egy részének osztásai is megvannak. Néhány helyen avatkoztak be, ké­szítettek acél megerősítést illetve üveg lefedést ott, ahol a látogatható vár néhány helyi­sége is megmaradt (pl. a kínzókamra). Vianden erődvára a késő római, kora középkori időktől kezdve több perióduson ke­resztül épült ki. (8-9. kép) Az egykori Vianden grófok tulajdonában, majd a 15. század-

Next

/
Thumbnails
Contents