Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

RÖVID JELENTÉSEK - Ásatás a jáki bencés apátsági templom mellett (Valter Ilona)

használásával. A gerendázat és a tető már a megváltozott déli falsíkhoz igazodott. Ez­után kapta a templombelső új, festett famennyezetét. A templom déli oldala további megerősítésre szorult. A 18-19. század folyamán építhették meg az újabb támpilléreket a templom déli oldalán. 1905-ben a tetőre a régi zsindely vagy nádfedése helyett bádog­borítás került, ezzel egy időben emelhették a nyugati homlokzat fölé a szintén bádog­gal fedett huszártornyot. Erre az időszakra, a 19. század végére - 20. század elejére te­hető a régi gótikus ablakok elfalazása és az újak kialakítása. A KÖH nyilvántartásában fellelhető 1961., 1968., 1985. és 1996. évi bejegyzések tanúsítják, hogy a templom a to­vábbiakban is rendszeresen javításra szorult. Az állagmegóvások és építkezések ellené­re bekövetkező romlások azt jelentik, hogy a templom folyamatosan csúszik dél-délke­let felé, megállítása napjainkban a falu lehetőségeit meghaladó technikai és pénzügyi feladatot jelent. (A kutatás befejezése óta már újabb repedések jelentek meg a déli fa­lon az ablakoknál, valamint a nyugati oldalon a kapu fölött.) A homokdomb az idők során feltöltődött, a külső talajszint magasabbra került, mint a belső járószint, ezért a falak vizesedni kezdtek, amit súlyosbított a vizet fölfelé elve­zető vakolat. 1998 novemberében a református egyházközség régészeti felügyelet mel­lett vízelvezetési munkálatokba kezdett a templom alapozása mentén. A kutatás napvilágra hozta egy korábbi, Árpád-kori templom szentélyének alapfa­lait. Bebizonyosodott, hogy a 14-15. századi gótikus templom egy félköríves szentélyű templom helyén épült. A régi templom talán egykorú volt a faluval, építését - feltétele­sen - a 13. századra lehet tenni. A kutatás során nem volt mód pontos alaprajzának és az egykori diadalív méreteinek meghatározására. Több, mára már elbontott támpillér alapja került napvilágra: kettő az északi, egy a déli oldalon. A mai templomfal alapozá­sa alatt a korai temető rossz állapotú sírja került elő. Thúry László ÁSATÁS A JÁKI BENCÉS APÁTSÁGI TEMPLOM MELLETT Ajaki műemlékegyüttes 1999-ben elfogadott programterve értelmében ajaki templom és a Szent Jakab-kápolna közötti területen 1997-ben megkezdett módszeres feltárást eb­ben az évben módosítottuk, mivel a templom körüli drénrendszer tervezéséhez adatokat kellett szolgáltatnunk. Ennek értelmében a templomhajó északi oldala mellett, valamint a még fel nem tárt észak-nyugati részen folytattuk a feltárást. Az ásatás vezetésében munkatársként dolgozott Pálvölgyiné Hajmási Erika régész, valamint részt vettek a ku­tatásban Szende László, Stibrányi Máté, Kodolányi Júlia és Berecz Barbara egyetemi hallgatók. A 2000-ben nyitott 9 darab 5x5 m-es szelvényben újabb 111 sírt tártunk fel, ezzel az 1997 óta feltárt sírok száma 574-re nőtt. A sírok betemetésének kora hasonló az elő­ző években feltártakéhoz: all. század elejétől az 1780-as évekig temetkeztek a temp­lom északi és északnyugati részén is. „S"- végű hajkarikát találtunk a 475. sírban, a J.14. szelvényben és az 501. sírban. Az 560. és az 561. sír egy, az altajaba mélyített sírgödör felett feküdt. Az 560. sír is

Next

/
Thumbnails
Contents