Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

RÖVID JELENTÉSEK - A csengersimai református templom kutatása (Juan Cabello)

északi falában kialakított - rézsűs kávájú ajtónyílás biztosította. Az új hajó déli homlokzatát három tölcsérbélletes résablak törte át. Nyugati falának enyhén kiugró előépítményében egy lépcsőzetes /tégla/bélletű, csúcsíves lezárású, 230 cm széles és kb. 370 cm magas kapuzatot alakítottak ki. A hajót a korábbi templommal csúcsíves záródású diadalív kapcsolta össze. Ebben az új térelrendezésben kétségtelenül felismerhető a templom hármas (hosszanti) tagolása, amelyben a félköríves szentélyhez csatlakozó korábbi hajó funkciója lényegesen megváltozott. Az új hajó és a szentély közötti korábbi tér ebben a felállásban mintegy szentélynégyezetként fogható fel. Déli falában helyezték el a kettős csúcsíves - idomtéglákból falazott, lépcsős lábazattal induló és fejezettel lezárt fallal osztott - kegyúri ülőfülkét. (Ugyancsak nem elhanyagolható körülmény, hogy a sekrestyét is ebből a térből - a korábbi hajó északi falában elhelyezett ajtón át lehetett megközelíteni.) A félköríves szentély északi falában - nagyjából a kegyúri ülőfülkével szemben - egy újabb pasztofórium-fülkét alakítottak ki. A templomot kívül-belül egységesen kivakolták, majd fehérre meszelték. A belső padlót (a korábbi elbontása után) mélyebben képezték ki. A vékony, döngölt agyagpadló a szentély területén 20-25 cm-el magasabban húzódott. A hajó, csúcsíves kapuzatával és kegyúri ülőfülkéjével egyetemben feltehetően a 14. század közepe táján épülhetett. Magáról a templomról első alkalommal 1696 körül történik említés. Ekkor a templomot már a kálvinisták kezén találjuk („Istorum omnium templa Calvinistae administrant"). 1717-ben a tatárok felgyújtották a templomot, amely ezután 10-12 évig romos állapotban állt. A község új birtokosai, Tunyogi Korda Mihály és felesége, Baji Erzsébet (a protestáns liturgia igényeinek megfelelően) a templomot újjáépítették. Úgy tűnik, hogy az építkezés 1729-ben vagy 1730-ban kezdődött el, és 1734-ben fejeződhetett be. Ekkor falazták át a hajó északnyugati sarkát, javították ki a romos falkoronát, valamint ehhez az építkezéshez köthetjük a hajó nyugati sarkait erősítő átlós támpillérek megépítését is. A hajó statikailag meggyengült északi falát szintén támpillérrel támasztották meg. A protestáns liturgia szempontjából amúgy nélkülözhető sekrestyét elbontották. Nyugati falának rövid csonkja ezután támpillérként funkcionált. A „négyezeti" tér (az első periódusban hajó) északi falának nagy részét elbontották és újra falazták. Az új fal tengelyében pedig egy közel félköríves lezárású ablaknyílást képeztek ki, feltehetően az ugyancsak ekkoriban elkészült szószék megvilágítására. Az oltár elbontása után egy új - lépcső nélküli -, de valamivel magasabban húzódó agyagpadlót alakítottak ki. Természetesen az épületet új fedélszékkel és zsindelytetővel fedték. A templom falait kívül-belül újra vakolták, majd fehérre meszelték ki. 1761-ben készült el a hajó kazettás famennyezete, valamint a nyugati kapu elé „porticust" emeltek. Nem kizárt, hogy a karzat nyugati része és talán a padok nagy része is ekkortájt készült el. 1799-ben szószékkoronát faragtak, 1861-ben a karzat északi bővítését végezték el, az új szószék 1872-ben került a helyére. 1891-ben repedéseket észleltek a diadalíven, melynek következményeként a közigazgatósági hatóság 1893-ban bezárta a templomot, egyúttal a hibák kijavítását rendelte el. A beavatkozás következményeként a templom még meglévő középkori részletei tűntek el. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a munkákat vezető kőműves nem állt feladata magaslatán, nemcsak a félköríves szentélyzáródás boltozatát bontotta el, ha-