Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

VITA - Enyedi Pál-Fontana Eszter: Történeti orgonáink védelme

A kiállított rangos anyag és mögötte rejlő értékes kutatómunka megérdemelt volna egy kevésbé száraz installálást. Két katalógus is kapcsolódik a kiállításhoz. A Budapesti mozirege című kiadvány­ban megjelent írások részint a szerző szubjektív reflexiói, illetve egy hosszabb lélegze­tű áttekintés, végül a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményének a kiállítások sze­replő műtárgyjegyzéke. A katalógus erőltetetten kortárs, valójában zavaros tipográfiája sajnos árt a szövegnek is; súlytalanná, lebegővé teszi az egyébként komoly hangvételű esszéket, ismertetőket. (Aligha kívánhatnak elmélyült figyelmet az olvasótól, ha az a következő szó vagy sor helyét keresi a szövegtestben.) Nagy kár, hogy külső megjelenésében a vaskosabb kötet, a Budapestimozik (sic!) is elmarasztalható. (Szerencsére van másik, a belső borítón található címe is: A buda­pesti mozi 100 éve.) Annál értékesebb viszont a tartalom: a tudományos igénnyel szer­kesztett munka első felében néhány modellnek tekinthető mozi (Royal Vio, Tivoli, Pus­kin, Uránia, Bartók) építéstörténetét ismertető tanulmányt olvashatunk. A második rész­ben valódi katalógushoz illően számba veszik a fővárosi mozikat, legtöbb helyen rövid történetet is közölnek, kronologikusan felsorolva addigi elnevezéseiket. Az egyes épü­letekhez csatolták a fellelhető képi forrásokat, a lelőhely feltüntetésével. Ily módon a ki­advány adattárként is jól használható. Magam is sokat merítettem belőle jelen sorok írásakor. Köszönöm! (A kiállítást az Ernst Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Filmarchívum, a Budapest Film Budapesti Mozitörténeti Gyűjteménye és a Másképp Alapítvány közösen rendezte.) JEGYZETEK 1 Fabó Beáta korszakolását lásd: Fabó Beáta: A moziépítészet és a város. Budapesti Negyed, 1997/2-3. 198. 2 Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő. Budapest, 1983. 51. 3 Csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer a magyarországi mozitörténet eddig feltáratlan adalé­kaival is megismerkedhetünk, talán egy újabb kiállítás keretében. Általában jellemző, hogy a 20. szá­zadi építészeti szakirodalom erősen Budapest-központú. 4 Idézzük fel Babits Mihály: Mozgófénykép című, sodró lendületű, a korszakot kitűnően aláfestő ver­sét, amely 1906-1907-es keltezésű. 5 Fabói. m. 210. 6 Szántó Erika ismertetője. In: A budapesti mozi 100 éve. Kiállítási katalógus, Budapest, 2001. 152.

Next

/
Thumbnails
Contents