F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2000/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2000)

SZEMLE - Diana Ketcham: Le Désert de Retz (Cambridge, Massachusetts 1994) (Pilkhoffer Mónika)

zikó, remetelak, egy szabadtéri színház, a tehenészet és a mintafarm gazdasági épületei, melegházak és egy grotta-szerű kapuzat a parkot övező falban - hársfák, mogyorók, kék cédrusok és szikamorok, mesterséges tavak és sétányok között, a természetesség látszatát keltve helyezkedtek el. De hát ki is volt valójában Monville, akinek a neve nemcsak a Désert megrendelőjeként, de tervezőjeként is felmerül a könyvben? Diana Ketcham igen árnyaltan rajzolja meg Francois Nicolas Henri Racine de Monville portréját, miközben képet kapunk a forradalom előtti francia arisztokrácia életéről is. Monville 1734. október 4-én született Párizsban, igen gazdag családban. A vagyont az anyai nagyapa - Thomas de Monnier alapozta meg, aki egy vidéki szövctkereskedésből a király adóbérlőjének pozíciójáig küzdötte fel magát. Apja az utak és hidak felügyelője, majd alençoni főadószedő volt. A fiatal Monville nagyköveti tisztség után vágyakozott, de 23 éves koráig „csak" a vizek és erdők felügyelőjének rangjáig jutott. Unokahúgával, Aimable Charlotte Lucas de Boncourttal kötött házassága rövid időre szakította meg agglegényéletét, mert felesége 5 évvel az esküvő után meghalt. Nemsokára elhunyt Monville nagyapja is, aki olyan nagy örökséget hagyott rá, hogy 30 éves korára feladhatta hivatali pozícióját, hogy ezután a párizsi élet örömeinek élvezetével tölthesse minden idejét. Az írónő szerint sajnálhatjuk, hogy nem maradt ránk Vigée-Lebrun festménye a jóképű Monville-ről, amit a művész feljegyzett 1789-ig elkészült munkái közé, a kép azonban soha nem került elő. A kortárs, Dufort de Cheverny a következőket írta külsejéről: „O 5 láb és 8 hüvelyk magas, testfelépítése, mint egy modellé, szép alakja van, nagyszerű lábai és kicsi, de szép arca." A legtöbb báli meghívót kapó, fiatal és gazdag párizsi férfi szerelmi viszonyt folytatott XV. Lajos utolsó hivatalos kedvesével, Madame du Barryval, ami azonban nem tartotta vissza attól, hogy Lajos másik szeretőjével, Madame d'Esparbesszel, vagy Austrady színésznővel és Sophie Arnould énekesnővel is kedvét töltse. Bár néhány kortársa kifogásolta hedonista életmódját, senki sem vitatta tehetségét. Olyan jól hárfázott, hogy a kor legnagyobb hegedűművészét, Jamovitzot kísérte, míg a királyi kertész, Thomas Blaikie szerint Monville volt Franciaország és talán egész Európa legjobb íjásza. A kormánypozícióból történt visszavonulása után Monville több mint 10 évre eltűnt a közéletből. Nem hallatott magáról egészen 1774-ig, amikor földet vásárolt Retz faluban, és belefogott kertje megvalósításába. A királyi kastélyok 20 kilométeres körzetén belül elhelyezkedő területet néhány utólagos földvásárlással 1783-ra egy 38 hektáros, a Marly erdőtől Retz falu felé lejtő, szabálytalan telekké alakította át. A Désert (puszta) név a nagy parkok elmélkedésre szánt helyszínéből származott, és nevével arra utalt, hogy a Marly park része, míg Retz falu neve a roi szóból alakult át. Monville parkja azonban a szó jelentésétől eltérően egyáltalán nem egy „déserf', hanem egy kellemes és művészien kialakított pihenőhely volt. A szerény elnevezést a tulajdonos a királyi szomszédoknak tett ironikus célzásnak szánta. A könyv részletesen foglalkozik a Désert de Retz tervezőjének kérdésével. A kortársak: Le Rouge és a skót kerttervező, Blaikie is Monvillenek tulajdonították a Désert terveit, ám az idő múlásával az építészettörténészek egyre kevésbé voltak hajlandóak azt egy amatőr munkájának tekinteni. A 20. században a legnépszerűbb jelölt Etienne Louis Boullée volt, nemcsak azért, mert Monville őt bízta meg párizsi házai megépíté-