F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2000/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2000)
KITEKINTÉS - Julián Esteban Chapapria: A spanyol építészeti örökség védelmének kezdetei (1844-1990) II.
12. Sevilla, katedrális. A Giralda-torony Az a kívánság, hogy a középkori építészet megértéséhez egy elvi modell létrehozására van szükség, a kezdetekben csupán teoretikus szinten jelentkező elgondolásokat „gyakorlati modellé" változtatta. Ez a modell azonban két irányba mutatott. Egyrészt számos objektumot sematikusan megjelenítő modellként, másrészt mint az ily módon idealizált képpel kapcsolatos elmélet képviselője jelent meg. E „modell értékű objektumok" létrehozása a gótikus katedrálisok modell-koncepciójában kulminálódott, amely észszerűen összegezte a gótikus építészet minden (egy racionális elvből fakadó, logikus rendet követő) elemét. Ebben az időben Spanyolországban a gótikus épületek szerkezeti helyreállításának legbonyolultabb folyamatai e törvényszerűségek figyelembevételével zajlottak le. 12 Az építészeti szerkezet rendszerként való interpretálása az a félkész módszer, amelyet Juan de Madrazo Viollet-lc-Duc-től vett át, és amelyet a leóni katedrális restaurálása során alkalmazott. 13 Ugyanezen koncepció jegyében dolgozott Adolfo Fernandez Casanova a sevillai katedrálisnál, ahol mindent megtett annak érdekében, hogy a késő gótikus épület restaurálását a Madrazo képviselte elképzeléseknek rendelje alá. Részben e gondolatrendszer tükröződik vissza a Ricardo Velázquez Bosco és Vicente Lampérez tervezte burgosi katedrálison. Ezektől koncepciójában semmiben nem különbözik Mestresnek a barcelonai katedrálison alkalmazott beavatkozása. Végül is elmondhatjuk, hogy ebben az időszakban a nagy gótikus katedrálisok restaurálása komoly építészeti kihívást jelentett. Ugyanakkor persze néhány tervező számára a gótikus építészet jelentette az építészeti ideált. Rendszerükben tökéletesen dominált az aktív egyensúly, a rugalmasság, a szerkezeti racionalitás és működőképesség. Mindazonáltal a restaurálási gyakorlatnak másfajta kihívásokkal kellett szembenéznie. Ez különösen a romantikus időszakban volt igaz. Ebben a még Viollet befolyásától mentes időszakban olyan veszélyeztetett épületek restaurálásának szükségessége vetődött fel, mint a leóni katedrális (3. ábra) vagy a Palma de Mallorca-i katedrális homlokzatai (4. ábra). Mondanunk sem kell, hogy a klasszikus (akadémiai) hagyományokhoz hű építészek nem rendelkeztek a szükséges ismeretekkel. Ha Callejo San Vincente de Avila-i tevékenységét az 1840-es évek reprezentatív munkájának tartjuk, akkor ugyanezt mondhatjuk el a
