F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2000/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2000)

MŰHELY - Koppány Tibor: A gátai számadáskönyvek. Adatok egy 17. század eleji dunántúli uradalom építkezéseihez

téglaégetéshez évről évre nagy mennyiségű szalmát vásároltak, az égetés azzal készült. Mindezzel évente átlagosan 60-90 ezer téglát állítottak elő. Ebből 1629 októberében 3000 darabot Orosz Pálné fizetett, illetve vett át, minden bizonnyal az általa lakott udvarház javításához. A többi tégla felhasználására vonatkozóan semmiféle megjegyzés nem található a számadásokban, azért valószínű, hogy az uradalom maga használta fel ezt a hatalmas mennyiséget és aligha hihető, hogy eladásra szánták volna. Figyelemreméltó, hogy 1634-ben falazó és burkolótéglát a közeli Lajtaszentmiklósról is vásároltak. Építőkövet az uradalom maga is bányásztatott „az hegyben", amelynek helye azonban ismeretlen. 1634-ben valószínűleg a majorhoz és a majorházhoz Farkasfalvárói, Nyúlásról és Brunkenhcimről vásárolták a követ. A meszet Széleskútról, Feketevárosból, Deutschaltenburgból és Bécsből vették. A tetők, az állványok és a gazdasági melléképületek faanyagát Farkasfalvárói, Széleskútról, Pozsonyból, legfőképpen azonban Bécsújhelyről és Bécsből hozatták. A deszka, a léc, a zsindely is Bécsújhelyből és Bécsből jött. A vasat és a különböző méretű szeget éppenúgy Bécsújhelyen vásárolta Habardi, mint a tetőcsúcsokra való díszgombokat, az ajtók, ablakok pántjait, zárait, kilincseit és valószínűleg az ablakokhoz szükséges kerek üvegtárcsákat az ahhoz való ónnal együtt. A cserépkályhák zöldmázas szemeit Bécsből hozatta. Végül a melléképületek tetőfedéséhez szükséges nádat és a téglaégetéshez való szalmát a szomszédos Zarándról szerezte be. A szerkezeti elemként előregyártott, kifaragott kőelemeket, ajtó- és ablakkereteket, lépcsőfokokat külön szerződés alapján név szerint meg nem nevezett margitbányai és deutschaltcnburgi kőfaragótól szállították Gátára, és ha kellett, tovább Galántára. A gátai uradalom 17. század eleji építkezéseihez szükséges anyagok előállítása, beszerzése és mindennek időre történő szervezése nem volt egyszerű feladat. A rendelkezésre álló adatokból egyértelmű, hogy az uradalom semmiféle építkezésre nem volt felkészülve, ahhoz sem építési anyaggal, sem mesteremberekkel nem rendelkezett. A Kisalföld földrajzi adottságainak megfelelően csupán a homokot termelhették az uradalom területén, valamint a téglakészítéshez szükséges agyagot. A továbbiakhoz a téglavetéstől és az égetéstől a kőművesmunkán át az ácsig, a tetőfedőig, az asztalosig és az üvegesig minden munkanemre mesterembert kellett szerződtetni, és minden további anyagot csak vásárlással lehetett beszerezni. A 17. század eleji magyarországi viszonyokra, azon belül különösképpen a középbirtokok helyzetére jellemző, hogy saját területükön többnyire csak a téglát, esetleg a követ, meszet és a fát lehetett beszerezni. A jobb minőségű, igényesebben előállított faárut, gerendát, lécet, zsindelyt, különösképpen az ajtóknak, ablakoknak való keményfát vagy a diófát, a vasat, a szeget, a lakatosárut, a cserépkályhák szemeit a kisebb-nagyobb városokból, a Dunántúl nyugati felén főleg osztrák területről lehetett beszerezni, ott is a legtöbbször Bécsújhelyen és Bécsben. Az anyagárak Habardi Mihály számadásai a vásárolt anyagok mennyiségét csak ritkán tűntetik fel, a földesúrtól kapott vagy az uradalom bevételeiből rendelkezésére álló készpénz elszá-