F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

MŰHELY - Velledits Lajos: A novai Mária Mennybemenetele plébániatemplom Angyali üdvözletet ábrázoló boltozati mezejének restaurálása

a későbbi szerencsétlen figurák között helyezkedik el a novai templom 1780-as kifestésé. Nemcsak a lábtartás, de a kezek is gondot jelentettek. Mindkét korai ábrázoláson imakönyv van Mária kezében, és a középső ujját a könyv lapjai között tartja. Ennyire konkrétan nem akartunk a korai oltárképekre utalni, viszont a Királyfalvi-féle „kályhacsőszerű" kart és kéztartást ki kellett iktatnunk. Paul Tróger győri Angyali üdvözletéről vettük az ötletet a kéztartáshoz, hiszen a művészettörténészek erről mint Dorffmaister előképről beszélnek. Ezt a kézmozdulatot kellett a novai boltozati mezőhöz igazítani és a kép által meghatározott perspektivikus térbe illeszteni úgy, hogy az anatómiailag is helyes legyen (12. ábra). - A képen belüli építészeti elemeket az első fényképen (2. ábra) látható rend szerint állítjuk vissza, míg a jobb oldali szalagfonatos korlátra vetett pokrócot más Dorffmaister képek ugyanezen pokróc ábrázolásai alapján kiigazítjuk. - Minden más figura a levett rajz alapján kerül vissza a helyére. Az Angyali üdvözlet jelenetének festését a felhők alapszínének fölhordásával kezdtük, majd a következő lépésben a kép épületeit és építészeti elemeit festettük meg. A szereplők modellálásánál a testszínek festése jelentette a legnagyobb nehézséget (13. ábra). Amíg valaki csupán régi leírásokat olvas arról, hogyan építették föl a barokk falképfestők a figurák hússzíneit, vagy a 18. századi festők munkáit tanulmányozza, addig nem nyernek igazán értelmet a kifejezések, illetve nehézségei támadnak annak megítélésében, hogy a látott dolog hogyan készülhetett. Mit festettek először, mi van alul és mi van fölül. A mai festő egy számára megnyugtató hatás elérése érdekében matat a felületen, míg 200 évvel ezelőtti kollégája céltudatosan haladt a befejezés felé. Amikor kísérletet teszünk ez utóbbi festésmód megközelítésére és egy figurát „barokk modorban" kívánunk megfogalmazni, minden ecsetvonással közelebb kerülünk egy hosszú tradíciókon nyugvó festőtechnikához. Pontosan kirajzolódnak előttünk a festészet mesterségének fogásai. Az, hogy mennyire érint meg valakit ez a művészet, vagy mennyire ragadja magával a festő zsenialitása, az nem az adott rekonstrukciós feladat során dói el. Az viszont egészen biztos, hogy saját korlátait tökéletesen megismeri az ember. A feladat, ami abból állt, hogy barokk stílusú alakokat fessünk egyetlen lépésben, megoldhatatlannak látszott. Kisebb részekre kellett szétbontanunk, s abban bíztunk, hogy így könnyebben megbirkózunk az egyes részekkel. Három alapvető részt különböztettünk meg: rajz, forma és szín. Először egy anatómiailag jó rajzot készítettünk szénnel 1:1 léptékben a levett celofánrajz alapján. A rajz már a legfontosabb fény-árnyék kontrasztokat is mutatta. Ezt tettük át pauszpapírra vonalas rajz formájában, és készítettünk belőle falra másolható pauzát. A formaalakításhoz zöldföldből és okkerből készítettünk egy alapszínt, majd a teljes testfelületet kifestőkönyvszerűen bekentük vele, ügyelve arra, hogy a szénpor adta vonalakat ne maszatoljuk el. Házi szóhasználatban ezt a színt VERDACCIO l-nek neveztük. A szín beállítását a Máté evangélista könyve alatt meghúzódó puttó fej alapján végeztük, mint ahogyan a testszínek is ennek a kétségkívül eredeti részletnek a felhasználásával készültek. Az, hogy a zöld aláfestés általánosan elterjedt manír volt, számtalan festőnél igazolható. Dorffmaister gutatöttösi freskói talán a legkevésbé szenvedtek a későbbi beavatkozásoktól s így a zöldföld aláfestés a legtöbb alaknál előbukkan. Tiepolo würzburgi lépcsőházmennyezete több teljesen zöld angyalkát vonultat föl, akik