F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

MŰHELY - Buzás Gergely: A múlt rekonstruálása avagy a tudós felelőssége

ményfragmentumokból, oklevéltöredékekből állítsa össze azt a mozaikképet, amiből a múlt önálló létezőként összeáll. Napjaink vizualitása megváltoztatta a számunkra legfontosabb fogalmak értelmét. A valódiság és hitelesség a virtuális valóságok világában már nem jelentheti ugyanazt, mint akár még egy-két évtizede is. Hitelesség alatt a nem is olyan régmúlt a materiális eredetiséget értette. A modernizmus műemlékvédelme és múzeológiája a 20. század második felében nem kívánt a múltról beszélni, hanem csak a jelen érdekelte, amelybe kipreparáltam szimbólumként, anyagi valódiságának szellemi kisugárzásával épülhetett csak bele a múlt. Az ezredvég világában a jelen elvesztette mindenhatóságát és a létező valóságok egyikévé vált. Ezzel együtt megszűnt az anyag hatalma, és mindent elárasztott a diadalmas forma. Az emberek rájöttek, hogy az anyag nem örök, maga is változik, a történelmi időben is váltja formáját. Az anyagi valódiságra alapozott eredetiség minden, csak nem hiteles. Hiteles csak a forma lehet, az anyagnak az a megjelenése, amit a múlt és a jelen embere egyaránt érzékszervei által birtokába vehet. Az ezredvég kora - ha a fogalmat szó szerint értjük - a posztmodern kora, és a posztmodern a forma korszaka. A forma éppúgy jelentést, szellemet hordoz számára, miként az anyag tette ezt a modernizmus szemében. A posztmodern korszak embere a múltnak a formáját keresi, számára a régészeti, vagy művészeti emlékek anyagi valósága csak eszköz - nagyon fontos, óriási értéket képviselő, tiszteletet és alázatot igénylő eszköz, - de nem a cél. A posztmodern éppúgy fetisizálja a formát, mint a modern az anyagot, de éppen ezért számára a forma szent és sérthetetlen. Óriási hiba volna összekeverni a posztmodern tudomány szigorú formakultuszát a 19. század könnyed, fantáziadús magabiztosságával. Nagy a felelőssége a múlt emlékeit védő és kutató tudósnak, mert meg kell őriznie ezeket az emlékeket, nem csak materiálisán, hanem az emberek szellemében is. Nyilván lehetetlen elfogulatlanul és érzelemmentesen megmondani, hogy mely módszerek ma a legcélravezetőbbek ebben a küzdelemben, sőt talán éppen a módszerek sokfélesége nyújthatja a legjobb eredményt. Az azonban bizonyos, hogy ha a kutatók azzal vannak elfoglalva, hogy egymásra lövik ki összes puskaporukat, akkor nyitva áll az út azok előtt, akik a hírnevet és vagyont oly módon kívánják megszerezni maguknak, hogy a múltat tudatosan meghamisítják, vagy az útjukban álló emlékeket lerombolják. Gergely BÚZÁS DIE REKONSTRUKTION DER VERGANGENHEIT ODER DIE VERANTWORTUNG DES WISSENSCHAFTLERS Die Rekonstruktion ist grundlegendes Ziel und Forschungsmethode aller, sich mit der Vergangenheit beschäftigender Wissenschaften. So trifft dies auch für die die Gegenstandskultur der Vergangenheit erforschende Archäologie und Kunstgeschichte zu. Die