F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

KITEKINTÉS - Julián Esteban Chapapría: A spanyolországi műmlékvédelem története (1844-1990)

mentességet, melyek eladásától a kormány alapos okok miatt eltekintett". A Szépművészeti- és Történettudományi Királyi Akadémia valamint a Műemléki Bizottságok, felismerve a rendeletben rejlő veszélyeket, megpróbálták meggyőzni a kormányt - a történelem megértéséhez elengedhetetlen - építészeti örökség megóvásának szükségességéről. Ennek érdekében először is a MMAKB egy olyan tervezet elkészítésére adott megbízást, melynek célja az országos műemlékké nyilvánítandó épületek körének meghatározása volt. A „Viaje arquitectónico a las provincias de Espana" című (Építészeti utazás Spanyolország megyéiben) beszámolót a festő José de Madrazo, a polihisztor José Caveda és az építész Aníbal Alvarez készítette. Ezzel egy időben a MMAKB (az Akadémia támogatását is élvezve) a kormányhoz intézett memorandumában jó néhány ingatlanra vonatkozó eladási procedúra felfüggesztését kérte.

12 Ám végső soron ezek az erőfeszítések sem tudták megfékezni azt az általános folyamatot, amelyet Gaya Nuiío „a nemzeti vagyon békés lerombolásaként" jellemzett, és amely folyamat a 20. század első harmadát is magába foglalta. Az építészeti örökség értékeinek felismerése és a védelmükre irányuló intézkedések, illetve a lerombolásuk elleni tiltakozások már a tudatos közelítés megnyilvánulásaiként voltak értékelhetők. A múlt század harmadik évtizede kezdetének tiltakozásai mellett (amelyek különben egybeesnek a Ferdinánd-féle rezsim végével és a romantikus historizmus kezdetével) sorozatban születtek meg a rendszeres kiadványok, amelyek az új filozófiai gondolkodás megismertetésének és terjesztésének elengedhetetlen eszközeivé váltak.

13 Kétségtelen, hogy a romantikus historizmus hívei voltak az elsők, akik - érzékelvén az építészeti örökséget fenyegető teljes megsemmisülés lehetőségét írásaikkal e folyamat megállításának szükségességére mutattak rá. A restaurálás azonban, - bizonyos történelmi korszakok számára elsőbbséget biztosító, romantikus elfogultság miatt - a középkor kizárólagosságára helyezte a hangsúlyt. Ezután hosszú ideig tapasztalható volt az építészetben, illetve a restaurálás terén a középkor imádatának eluralkodása.

14 Azok a vallásos és nemzeti értékek, amelyek a polgári historizmus alapjait képezték, döntően befolyásolták a restaurálási eljárásokat. Habár ezek az értékek hatásosan segítették, legalábbis a középkori építészeti örökség védelmét, az ipari forradalom megállíthatatlan - városokat alapokig leromboló és megváltoztató - fejlődése minden ízében ellentmondott ennek a viselkedésnek. Paradox módon a historizmusnak köszönhető, hogy éppen az építészeti örökséget luxus igényeinek kielégítése érdekében kizsákmányoló új társadalomban merült fel a történelmi múlt féltésének igénye. Történelmi szempontból a műemlék-restaurálás kezdetben három forrásból táplálkozott, melyek egymással szorosan összefonódva, együttesen fejtették ki hatásukat. Ezek pedig az elvi, a jogi és a gyakorlati szempontok. Kétségtelen, hogy a „modern" restaurálási tevékenységet végigkíséri az említett szempontok egyidejűsége, ugyanakkor az elmélet és gyakorlat kölcsönös egymásrautaltságát és megvalósíthatóságát éppen azok a jogi rendelkezések szabályozták, amelyek az előbbiek tapasztalata alapján jöttek létre. Amit ma restaurálás alatt értünk, az már egy egészen új koncepció, amely mögött szintén hármas, ám merőben új tartalom húzódik meg. Eszerint a restaurálás folyamata a történelmünket végigkísérő ellentétes cselekvések folyamatához hasonlítható, melyből az következik, hogy ez az új koncepció - az idő ciklikus természetével összhangban