F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

KITEKINTÉS - Julián Esteban Chapapría: A spanyolországi műmlékvédelem története (1844-1990)

A fent említett korszak iparosodási folyamatát az ipari csoportok régiókhoz való erőteljes kötődése jellemezte, expanziós törekvéseiket a külföldi kezdeményezések és beruházások szándéka igencsak behatárolta. A védett piac elvének és a magas behozatali vámtarifáknak köszönhetően ugyan sikerült elkerülni a számukra nyilvánvalóan hátrányos (külföldi) versenyhelyzetet, ám az alapanyag-ellátás, a gépbeszerzés és a technikai innováció terén a külföldtől való függés teljes körűnek volt mondható. Végezetül (és ez döntőnek bizonyult) az ipart az ország mezőgazdasági tevékenységéhez való igazodás és alárendeltség jellemezte. Nem vitás, hogy ezek olyan tényezők, amelyek a spanyol iparosítás bukásának okait a legjobban fejezik ki. Vicens Vives szavaival élve: „...egy olyan gyéren lakott mediterrán térség tipikus iparosításáról (vagy inkább kísérletéről) beszélhetünk, melyet a mezőgazdasági földterület egészségtelen megoszlása mellett, a lakosság alacsony fogyasztási képessége jellemez. Mindezen hiányosságokat csak tovább bővítette a lakosság döntő többségében, de az állami adminisztráció felső vezetésében is tapasztalható katasztrofális műszaki felkészületlenség, valamint a modern gazdálkodás iránti teljes érzéketlenség."

3 Az 1834-1874 közötti időszakot tulajdonképpen a liberális politikai irányzatok kibontakozásaként és hatalomra kerüléseként jellemezhetjük. Ez volt az az időszak, amikor is - a vezetői kör generációváltása mellett - létrejöttek a liberális platform különféle irányzatai (mérsékeltek, „progresszívek", demokraták, republikánusok).

4 A liberális politikai kurzus mérsékelt irányzatának tényleges hatalomgyakorlása 1844-ben Narváez-zel kezdődött és 1854-ig tartott. E korszakhoz köthető az 1845. évi alkotmány és a pénzügyi reform bevezetése. Ennek ellenére a tíz évig tartó időszakot inkább jellemezte az állami apparátus központosítása és bürokratizálása, valamint az erőszakszervezetek erőszakos fellépése, a palotabeli intrikák és az adminisztráció korrupciója. 1854-ben a mérsékeltek és progresszívek közötti koalíció, az „Union Liberal" nyerte meg a választásokat. 1856-ig tartó kormányzásuk alatt olyan jelentős intézkedéseket tettek, mint például a vasúti hálózat kiépítése vagy a hitelintézetek megalapítása. Teljesítményük annál is inkább figyelemreméltó, hiszen mindezt rendkívüli gazdasági nehézségek közepette sikerült véghezvinniük. 1856-tól kezdődően egészen 1868-ig azonban végső soron a mérsékelt politikai irányzat csődjének lehetünk tanúi, még akkor is, ha az afrikai háború a közvéleményt a kormány mögé sorakoztatta fel, megteremtve a politikai stabilitást és a gazdasági fejlődéshez szükséges kedvező körülményeket. Az 1868-ban győztes politikai mozgalom nem a társadalom gyökeres átalakítását tűzte ki célul. Inkább beszélhetünk államcsínyről, amely ugyan nem nélkülözött némi forradalmi felhangot, ám alapvető feladatának csupán kisebb léptékű politikai és gazdasági reformok megvalósítását tekintette. 1873 februárjában kikiáltották a köztársaságot, melynek markáns kísérőjelensége a kantonalizmus volt. 1874-ben a monarchia restaurációja vetett végett a „köztársasági" kísérletnek. Ezen viszonylag egységes időszakot követő harminc év minden egyes évtizede sajátos - egymással össze nem téveszthető - szakaszokra bontható. 1874-ben XII. Alfonz megkoronázásával (Saguntoban) Martinez Campos tábornok visszaállította a monarchiát. 1876-ban új alkotmányt vezettek be. Végezetül, a karlista háború befejezésével, mód nyílt a rezsim politikai stabilizációjára. A 70-es évek második felének ideológiáját a