F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

SZEMLE - James S. Ackerman: The villa (Pilkhoffer Mónika)

és pihenést szolgáló villa a 19. századra győzedelmeskedett a városnak termelő mezőgazdasági telep felett (mellyel az épület végleg elveszítette gazdasági funkcióit), addig a formai eltérések napjainkig végigvezethetőek. A tömör „kocka-típus" a pompeji Villa dei Misteri-től Palladio Villa Rotondáján keresztül Le Corbusier Villa Savoye-jáig ível, míg a „nyitott-bővíthető" ókori változat Jefferson Monticelloján áttranszformálódva Wright organikus építészetében teljesedett ki. A művészettörténész általános konklúziója megmagyarázza a villa kulturális paradoxonát, melyben a társadalmilag konzervatív megrendelő réteget és a vidék lassú változásait az épület ideológiája liberalizálta, megteremtve a lehetőségét az építészeti kreativitás innovatív, bár gyakran mintakönyvek elemeiből összeállított kibontakozásának. A további fejezeteket Ackerman hasonló gondolamenetre fűzi fel: a folyamatok felvázolását konkrét példák támasztják alá homlokzatok, alaprajzok és metszetek kíséretében, majd a fő gondolatok összefoglalása zárja az értekezést. A második fejezet az ókori római villákat vizsgálja irodalmi források (Cato, Plinius, Varró, Columella, Vergilius, Vitruvius), a pompeji falfestészet és a régészet eredményeinek segítségével. Kitér a közismert villa urbana, suburbana és rustica típusain túl a villa fructuaria és villa marittima bemutatására, majd felelevenít ezek közül néhányat az Itáliai-félsziget területéről. A provinciák villái - bár az utóbbi idők ásatásai következtében ismertekké váltak mégsem kerültek bele a fejezetbe, mert a városközpontoktól való távolságuk és elszigeteltségük következtében funkcionálisan és gazdaságilag is különböztek itáliai társaiktól, 2. Lord Herbert: Marble Hill, 1724-1729. James S. Ackerman: The villa, 1990. 134.