F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)
MŰHELY - Rostás Tibor: A besztercei volt minorita, ma görög katolikus templom
félpalmettában végződik. A furcsa kompozíció mestere törekedett valami szabályosságra, amikor a négy levelet a középpontos szimmetria szerint helyezte el (7. ábra). A keleti zárókő legalább kétszer nagyobb az előzőeknél. Rozettájának domború középrésze kis golyócskákra tagolt. Körülötte nyolc szirom ül. Ezek közepén domború erek futnak, közöttük fúrólyukak. A rozetta körül további dekoráció helyezkedett el. Ebből ma csak egy hulláminda töredéke és a belőle befelé forduló háromkaréjos félpalmetta maradt, továbbá két szőlőfürt és egy harmadiknak a töredéke. A fürtök közvetlenül a rozetta mellett helyezkednek el, apró golyócskákból állnak (8. ábra). Mindhárom zárókő vastagon aranyozott. Az egyes térrészek liturgikus szerepüknek megfelelő építészeti tagolást és díszítést kaptak. A szentélyfej hornyolt bordái a nagyméretű zárókővel az oltárnak szólnak, az előszakaszok szalagbordái és kis zárókövei a szerzetesi kórust kevésbé finoman tagolják, míg a hajó fa fedélszéke a hívek fölé borult egykor. A kerci körben a széki templom épült fel hasonló elvek szerint. A hajó A templom hajója szélesebb és eredetileg magasabb is volt a szentélynél. Legjellemzőbb 13. századi részletei a nyugati homlokzaton találhatók. A homlokzat tengelyében nyílik az egyszerű, széles, csúcsíves nyugati kapu. Két pálcatag között horonnyal tagolt, színesre festett béllete rézsűre metsződik. A tagozatok között kis rézsűk biztosítanak átmenetet. A kávafal befelé tágul, szegmentíves záródással. Felette rézsűs kávájú rózsaablak nyílik, melynek keretén a falvastagság közepén horonypárral tagolt szélű kőlemez fordul körbe. Az ablak két oldalán, valamivel alacsonyabban hosszú, csúcsíves, rézsűs kávájú, mérműves ablakok láthatók (9. ábra). A homlokzat szerkezete, ablakkiosztása a vasvári (Eisenburg) domonkos templom homlokzatával megegyező, noha Vasváron a falkutató szerint a barokk eredetű kapu helyén nem volt eredetileg nyílás. Ott kétfelől egyszerű rézsűs, félköríves ablakok láthatók, ezek fölött középen helyezkedik el az egykor kőkeretes rózsaablak. A sarkokon a falak folytatásában alacsony, vízvetővel visszalépcsőzött támpillérek állnak, mint részben átalakítva erdélyi épületünkön is. 8 A vasvári épület egyébként szoros roll. Beszterce, egykori minorita templom. A nyugati homlokzat északi ablakának mérműmaradványa. 1994. Fotó: Rostás Tibor