F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

KITEKINTÉS - Markušová Kristína: Wick Béla élete és műve

5. Kassa, Orbán-torony a beépített sírkövekkel. 192O-as-30-as évek. OMvH Fotótáe, ltsz. 18806. neg. zott. Leleteit lemérte, lerajzolta és összeírta, hogy ismereteit később - feltevéseivel együtt - publikálja. 14 Saját anyagát Mihalik Józsefnek, a Felsőmagyarországi Múzeum igazgatójának is rendelkezésére bocsátotta, amikor Mihalikot bízták meg Henszlmann Imre írásos hagyatéka felhasználása alapján a Szent Erzsébet-templom monográfiájá­nak megírásával. Ebből csak az első rész készült el. 15 Egyikük sem ismerte fel ennek a sírkőgyűjteménynek igazi értékét. Wick volt az első, aki történelmi és művészeti szem­pontból is vizsgálta őket, igyekezett azonosítani az alakokat és felismerni a feliratokat. Néhány sírkő esetében ma csupán ezekből a kiadványokból ismerjük a szöveget, mert a kő mállása miatt ma már olvashatatlan. Wick a regionális történelemkutatás szem­pontjából tartotta fontosnak az összes régi sírkő dokumentálását. Szerinte a társadalom viszonya a sírkövekhez és az előző nemzedékek sírjaihoz tükrözi viszonyát a saját múltjához és hagyományaihoz. Az a tény, hogy Wiek épp a történelmi sírköveknek és síroknak szentelte két aránylag terjedelmes kiadványát, bizonyos értelemben a regio­nális történészek úttörői közé sorolja őt. Az ún. Ispotály-templom (7. ábra) történetének feldolgozásával 16 a szerző ismét egy évfordulót használt ki. Egy olyan kisebb épületről van szó ami a nyugdíjasotthon épületegyüttesének része a mai Juzná trieda elején. A kassaiak már a 13. században ala­pítottak itt egy ispotályt - kórházat szegény betegek számára. Az ispotály sorsa, ame­lyet a 18. században romjaiból újból építettek, közvetlenül a város pénzügyi lehetősé-

Next

/
Thumbnails
Contents