F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

KITEKINTÉS - Wolfgang Wolters: Történeti belső terek: restaurálni?, megjeleníteni?, konzerválni?

KITEKINTÉS 263 Wolfgang Wolters TÖRTÉNETI BELSŐ TEREK: RESTAURÁLNI?, MEGJELENÍTENI?, KONZERVÁLNI?* Izgatott az ember. Egy fényűzően berendezett pénztári zónán keresztül, amely masszív korlátokkal készült fel a látogatók rohamára, az elmaradhatatlan Bookshop mellett elhaladva, pallókon végiglépkedve egy keskeny hátsó ajtón át közelíti meg a Brancaccikápolna restaurált freskóit, amelyektől ideiglenes térelválasztó falak segítségével tartják gondosan távol a látogatókat. Ott, ahol egykor a barokk oltár állt, egy gótikus ablak maradványai bilincselik le a tekintetet, amelyet vonóvasak támasztanak meg, s amely nincs kiegészítve, pedig errefelé talán többnyire a kiegészítés mellett döntöttek volna. Az ablakot (már ami megmaradt belőle) éppúgy, mint a restaurált 15. századi falképet, lehetőség szerint hamisítatlanul kell bemutatni. A töredéket úgy tárják elénk, mint egy régészeti leletet, az egységesen barokk kialakítású templom kontextusába illő barokk oltárnak helyet kellett engednie neki. A Brancacci-kápolnát a legújabb restaurálás révén kiemelték a templom és ezzel saját történetének összefüggéseiből, és mint „eredetit" jelenítették meg. A látogatót ezáltal olyan fejtörésre késztetik, mint amilyet egy palimpszeszt kíván meg. Ráadásul feltárták hozzá az eredeti falfestés marginális maradványait is az oltár mögött. Hogy miként születnek az ilyen, egyre gyakoribbá váló döntések, és mivel indokolják őket, nem képezi vizsgálódásunk tárgyát. Az egymásra rakódott történeti rétegek sokfélesége és ezzel egy lényegi minőség került feláldozásra egy lemeztelenített, kiszabadított „eredeti" megjelenítése érdekében. Az egységesítő megjelenítésre szemléletes példával szolgál a vierzehnheiligeni templom minap befejezett restaurálása, amelynek során többek között a különböző korokból származó festmények közti stílustörést, amely felett gyakorlott szem nem tud átsiklani, néhány újrafestett barokk kép (boldoggá nyilvánítások a hosszházban) segítségével és a 19. század festményeinek eltávolításával tervezték feloldani. Egy látszólag érintetlenül maradt barokk világ megjelenítésének adtak elsőbbséget. A kapcsolatok a drezdai Miasszonyunk templom újra felépítésével és annak igazolásával evidensek. Ugyan ki nézi már egy ünnepélyes megjelenítés alkalmával a részleteket, ki nem szívesen áltatja magát egy magával ragadó megjelenítéssel? Sőt nem maga a mesterien megrendezett félrevezetés-e az, amely méltó a sikerre? Reinhard Bentmann keserű kérdése, hogy vajon a műemlékvédelem esetében időnként nem egy hamisítócéhről van-e mégiscsak szó, még soha nem volt annyira időszerű, mint ma, és gyakran valóban hamis dolgokat is leplez le. Vagy nem éppen a műemlékesek egyesülete óvott, tekintettel a Hildesheim és Drezda között készült újraépítésekre, a „látszólagos régiségek"-től? * Megjelent a Kunstchronik 1997. évi 12. számában. Fordította: Tamási Judit