F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

MŰHELY - Váli István Csaba: A kandallófűtés vázlatos története

külső járatot tolólappal ki lehetett kapcsolni, és ekkor a füst közvetlenül a kéménybe jutott. Ez növelte a huzatot és segítette a begyújtást. Benjamin Rumford (1753-1814) a kandalló kéménybekötő nyílását csökkentette (2. ábra), hogy ne húzza ki a kémény a szoba meleg levegőjét, és így a szobában keletkező huzatot is mérsékelje.

25 Ez a megoldás a mai napig létezik a kandallóknál. A kandalló hátsó falait 60°-os szögbe állította a hátfalhoz képest, így azok, ha a felületüket fényes fehér anyaggal vonták be, a szobába vetítették a sugárzó hőt. O kísérletezte ki a konyhai tűzhely zárt változatát is, amely később, mivel a korábbi fafelhasználásnak egyötöde is elég volt üzemeltetéséhez, kiszorította a nyitott - kandallószerű - megoldást. Ez azután méltán tett világhírnévre „Sparherd" néven. Újabb tüzelőanyagok felhasználásra - koksz, antracit - szintén szükségessé tették a kandalló szerkezetének módosítását. Elnevezésük változatos, sőt koronként, országonként ugyanaz a típus más-más nevet kapott, ami nagyon megnehezíti osztályozásukat.

26 További osztályozás alapjául ezért Eugène Peclet: Traite de la chaleur című 1828ban Párizsban megjelent művét választottam.

27 Ez a legkorábbi alapos mű ebben a témában, több nyelvre lefordították, ezért bizonyos mértékig egységesítette az elnevezéseket. Természetesen a később feltalált kandallótípusok ebben a műben nem szerepelhettek, ezért azoknál a legkorábbi előfordulásukban szereplőt vettem alapul. 5. Nagyvázsony, vár, 15. század első fele. A lakótoronyban fennmaradt illetve rekonstruált kandalló. Fotó: 1956.