F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

MŰHELY - Claudia Piovano: A siklósi plébániatemplom szentélyének falképei

amely nem hiányozhatott a remete-témájú falképről. Mindez meglehetősen eltér a kortárs helyi festők stílusától, akik igyekeztek megsokszorozni a jeleneteket, mint­egy félve az ürességtől. 10 A falképek ritmusa egyértelműen a 14. századi Közép-Itá­liára utal. A festett architektúra a maga fülkéivel és csúcsos, a kompozíció határain túllépő elemeivel, az itáliai gótika jellegzetességei. A nápolyi Santa Chiara-templom freskóival való előző összehasonlítás, amint azt a következőkben látni fogjuk, nem véletlen. Itáliai eredetet sejtünk az ún. Trecento-festőről is, akinek a teljes boltozat festé­sét tulajdonítjuk. E művész pajzsokba szorított, karéjos keretekbe zárja szereplőit; az alakok lágyak és finomak, de határozottan plasztikusak, a derűs tekinteteket egyenes orr és vékony ajkak jellemzik (4. ábra). Az Egyházatyák spontán gesztusai Tommaso da Modena 1352-es, a trevisói San Nicolo dominikánus konvent kápta­lantermében látható freskóira emlékeztetnek még akkor is, ha nincs meg bennük azok tömege és realizmusa (5-7. ábra). Mindenesetre távol állnak a rákosi 11 falképek provincializmusától, ahol a trecento linearizmusának kézzel fogható hatása ellenére merevség jellemzi a mozdulatokat. Ugyanez érvényes a négy evangélista plasztikus szimbólumaira is. A Trecento-festő, ha technikailag nem is olyan képzett, mint az Arc-festő, azért képes hatásos lírai pillanatokra: a Mettercia-jelenet Madonna a gyermekkel képére gondolunk, amelyet sajnos egy nagy hiányfolt éktelenít (8. ábra). Mély intimitás kö­ti össze a két alakot, olyan gyengédség, amelyből Szent Anna éppúgy kizárt, mint a szemlélők: az Anya a bal kezében tartott gyermeket jobbal átkarolja, s arcát a gyer­mekéhez érintve, feléje fordul. A szokásos ikonográfiától jelentősen eltérő ez a Ma­donna: klasszikus, fejét fedő köpönyege helyett szőke haja szabadon hullik vállára, s egyszerű fehér tunikát visel. Rendkívül költői az, ahogyan a gyermek, átkarolva az anya nyakát, viszonozza az ölelést. Az ábrázolás erős érzékenysége már-már túlmu­tat szakrális lényegén, és családias jelleget ölt, meghaladva a helyi nyelvezetet, ame­lyet inkább meghatároz az elbeszélés és az esemény megörökítésének igyekezete, mint a pátosz keresése. A boltozat díszítőritmusa könnyed, nincs is szükség a tér mindenáron való kitöl­tésének igyekezetére. A szentély boltozatával határos rész kivételével ugyanis a ro­busztus bordázattal elválasztott boltmezők szűkek. Az oldalfalaknál kiszélesedő sza­kaszuk két-két karéjos tagolású trompe-l'oeil medalionnak ad helyet, amelyekben az Ótestamentum szereplőit látjuk (9. ábra). A teljes boltozatot kék színnel festették meg a mennyre utalva, amelynek egyetlen, mára sajnos megsemmisült díszítése az aranyozott, secco technikával elkészített csillagmotívumok voltak. A trompe-l'oeil medalion Itáliából importált technika, különösen a cavalliniánus stílussal áll rokon­ságban 12 (10. ábra). Pietro Cavallini, akinek Rómában és Nápolyban folytatott tevé­kenységéről 1273 és 1308 között vannak információink, 13 egy olyan sajátos nyelve­zetet dolgozott ki, amelyben széles teret kapott az illúziót keltő festészet. Jól látszik ez a nápolyi dóm Sant'Aspreno-kápolnájának lábazati részén található dekoráció­kon. Összességében a díszítés hasonló a Nápolyban látható San Pietro a Majella templom Cappella Leonessa-jának boltozatáéhoz (11-12. ábra). Ezt a Szent Márton

Next

/
Thumbnails
Contents