F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

KITEKINTÉS - Tamási Judit: Régészeti maradványok – „in situ” megőrzés. Az ICAHM nemzetközi konferenciája Montréalban, 1994. II. rész

nyelvű (francia, angol). Ha a program indításakor megjelenő kérdésre ujjunk hegyével ráigazítjuk a kurzort (3. ábra), egy másik képernyőn megjelenik egy a vonatkozó épület tulajdonosaként tételezett úr avagy hölgy korabeli viseletben, s elmeséli az ingatlan és a család történetét. Egy idő után mondandóját újabb kérdés szakítja meg, amelyre a helyes választ a látogató választhatja ki, megintcsak a kurzornak a monitoron történő mozgatásával.* Ha a látogató végighaladt a „régészeti kriptán", egy szinttel magasabbra jutva, kényelmes karosszékben ülve egy multimédia show-t tekinthet meg pontosan a konzervált romok felett. Az audiovizuális eszközök segítségével megelevenedik a város történelme; sajnálhatjuk, hogy a műsor a végén primitív propagandába fullad. A múzeum két többemeletes szárnya az állandó és időszaki kiállításoknak, valamint a látogatókat kiszolgáló egyéb helyiségeknek (kávézó, ajándékbolt stb.) ad helyet, a kilátótoronyból pedig csodálatos panoráma nyílik többek között a (később még részletesen ismertetendő) Régi Kikötőre (4. ábra). A múzeum negyedik épülete, a Régi Vámház egy a város kereskedelmének történetét bemutató állandó kiállításnak ad otthont. Előtte a Place Royale funkciója jelenleg ugyanaz, mint eredetileg: köztér. A múzeum havonta megjelenő programfüzetecskéje a kiállításokon túlmenően számtalan olyan ötletet kínál, amely a múzeumlátogató aktivizálására, a régészetbe való bevonására épít. Montreal, Régi Kikötő Montréal története a kikötővel (5. ábra) kezdődött, ugyanis a város létét annak köszönhette, hogy a Szent Lőrinc folyó hajózhatatlan zuhatagjai miatt át kellett rakni az árut. A francia alapítású (1611) szőrmeátrakó hely az angol foglalást (1760) követően vált igazi kereskedelmi központtá, s ekkoriban készültek el az első kikötői létesítmények. Minden kereskedő saját famólóval rendelkezett, hogy ki-, illetve berakhassa áruját. 1809-ben tette meg az első gőzhajó az utat Montréal és Québec városa között. A Lachine-csatornát, amely lehetővé teszi a zuhatagok kikerülését, többszöri próbálkozás után 1825-ben adták át, majd kétszer, az 1840-es, illetve az 1870-es években kibővítették. 1850-től a kikötő óceánjáró hajókat is képes volt fogadni, azaz összekötő kapoccsá válhatott az Atlanti-óceán és a Nagy-tavak között. 1886-ban indult vasútállomásáról az első transzkontinentális szerelvény. így érthető, hogy a 19. század közepe-második fele volt a kikötő virágkora. 1898-ban a szövetségi kormány anyagi támogatásával alaposan felújították (betonmólók, acélhangárok, rakpartok, gabonasilók). Észak-Amerika (New York után) második legna* A csúcstechnológiát őszintén irigylő, ám máskülönben roppant kritikus látogató nem állhatja meg, hogy ne idézzen egy kérdést és a rá adható válaszokat. Jacob Wurtële leányától lehet megkérdezni, hogy van-e gyermeke. A 19. század első felének divatja szerint öltözött hölgy a képernyőn készségesen válaszol, majd viszszakérdez: „És Önnek?" Az igényességet kedvelő múzeumlátogató, ha tovább akarja futtatni a programot, három válasz közül választhat: 1. „Igen." 2. „Nem." 3. „Túl fiatal vagyok hozzá."