F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)
KITEKINTÉS - Sebestyén József: Kárpát-medencei műemlékesek tanulmányútja Frízföldön, Hollandiában
8. Harlingen, kikötő. 1995. Fotó: Sebestyén József K. Sytsma mutatta be, s ugyanakkor az alapítvány tevékenységére vonatkozó kérdéseinkre is válaszolt. Húsz-egynéhány más templom mellett ugyanez a 25 éve létrehozott alapítvány gondozza a „Terpenland"-nak is nevezett Frízland egyik legrégebbi, Hogebeintum-ban álló középkori templomát. A templom megtekintése mellett egy vetített képes előadás szólt a „terp"-eknek nevezet lakóhalmokról, melyeknek igen nagy szerepük volt a fríziai települések kialakulásában, kialakításában, fejlődésében. Délután a műemlékekben gazdag Dokkum városát kerestük fel. Először a Bonifác-kápolnát láttuk, mely búcsújáró hely, s a több mint 1200 éves település egykori, pogány lakói által 755-ben megölt Szent Bonifác emlékére építették 1933-ban. Majd a város 15. századi templomát és a Városházát kerestük fel. A gondosan felújított, sok szép műemlék mellett a piacnap tette különösen emlékezetessé Dokkum városát. A negyedik napot a vendéglátók a csatornarendszerrel összefüggő műemléki objektumoknak és a védett természeti értékek bemutatásának szentelték. Délelőtt az Ijsselmeer mentén fekvő Lemmer városának főcsatornáját a tóval összekötő zsilipét a szépen gondozott őrházikóival, s a hajókikötőt mutatták meg, majd Lemmer és Tacozilj között az Ijsselmeer, s a Prinses Margriet csatorna találkozásánál a századelőn impozáns szivattyúcsarnokkal felépült központi gőzszivattyúházat (3. ábra), mely a Frízland megye egész területét érrendszerként behálózó csatornák vízszintjeit szabályozó vízműrendszer percenként 4000 m 3 víz átemelésére képes központi eleme. Ezután egy szépen helyreállított, de már a rendszerből kiiktatott három zsilipből