F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)
ELMÉLET - Lővei Pál: A közelmúlt emlékeinek műemléki védelméről
tartandók a szovjet parlamenterek, Osztapenko és Steinmetz szobrai (Kerényi Jenő, 1951, illetve Mikus Sándor, 1949) - függetlenül attól, hogy mekkora a művészi értékük, igaz, éppen a művészeti érték csekélyebb volta teszi ezen emlékműveket jellegzetes kordokumentummá. Az OMvH keretén belül kivétel az Építészeti Múzeum, ahol az ötvenes évek építészetét kutató igen kisszámú szakgárda egyik művészettörténész tagja dolgozik. A Múzeum vezetése és munkatársai időben felismerték a korszakra vonatkozó dokumentumok gyűjtésének fontosságát. A munkájuk első szakaszát megkoronázó, alapművé vált katalógussal 8 is gazdagított „Építészet és tervezés Magyarországon 19451956" című kiállításuk 1992-ben hajszál híján a hivatali „belső cenzúra" betiltó határozatának áldozatává vált - a meghívó és a kiállítás néhány olyan jellegzetes képi, tárgyi, színbeli utalása miatt, amilyenek az Európa-szerte egyre divatosabb „diktatúra-kiállítások" nemzetközi hírverést kapott eseményein csupán a legszolidabbakhoz hasonlíthatók. (A nyitvatartási idő így is sajnálatosan megrövidült.) A kiállítás ezt követően az Építészeti Múzeum valódi propagandát mindig nélkülöző, érdemtelenül kevés reagálást kiváltó bemutatói közül a legtöbb, egyben legterjedelmesebb ismertetést és kritikát kapta 9 , teljesen megérdemelten. A negatív példák között a legfrissebb a Népstadionnak, illetve szobordíszes díszútjának, az ún. „dromosz"-nak a kérdése. A Főváros Települési és Értékvédelmi Ügyosztálya az emléket helyi védelem alá helyezte. A „Népstadion és Intézményei" által ennek ellenére elpusztítani kívánt szoborsort megóvandó javasolt, a Népstadion egész együttesére vonatkozó műemléki védelmet az OMvH elnöki tanácsadó testülete nem szavazta meg 1995 végén. Több, teljesen történelmietlen, szubjektív és esztétizáló érv hangzott el, és hiába volt a megőrzés mellett a jelenlévők többsége, ha a szakértőként meghívott fiatalabb és középkorú kollégák szavazati joggal nem rendelkeztek (maga a szavazás döntetlenre végződött). 10 A kedvező döntés pedig a Főváros és az OMvH felhőtlennek igazán nem nevezhető kapcsolatára is jótékony hatással lehetett volna, ráadásul minden pénzügyi következmény nélkül - sokkal inkább műemléki módon, mint például a Lánchíd címercseréjének ugyanezen viszony javításának szándékával magyarázott, jelentős pénzügyi támogatása, amelynek a műemlékvédelemhez nyilvánvalóan semmi köze nincs. A Népstadionnal kapcsolatosan elhangzott érvek egyike az építészek eredeti kompozícióját megváltoztató, azt lerontó politikai beavatkozással indokolta a nemleges szavazatot. Éppen a politikai akarat által létrehozott építészeti-művészeti produkció az, amelyet védeni kellene, mert ez az, ami abban a korban a műemlékvédelem hatáskörébe tartozó épített környezet alakítása során kifejezést nyert. Esztétikailag az egyes szobrok valóban nem jelentősek - ez is elhangzott a vita során -, de éppen ezáltal tartoznak koruk legjellegzetesebb objektumai közé, mert az a kor még a szobrok közül többet is készítő, jelentős szobrászokat is ilyen álművészet létrehozására tudta kényszeríteni. A szoborsor történeti értékénél fogva tarthat igényt a védelemre, és nem funkcionális („sehová sem vezető út") vagy esztétikai értékeinél fogva. A műemlékek ma hatályos meghatározása és a készülő törvény tervezetének definíciója is - nagyon helyesen - a történetiség elsődlegességét hangsúlyozza. Ezt a történetiséget természetesen sok minden hordozhatja, lehet és kell védeni valamit
