F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)

KIÁLLÍTÁS - Szalai András: Rimanóczy Gyula és Weichinger Károly emlékkiállítása

Szálai András REV1ANÓCZY GYULA ÉS WEICHING ER KÁROLY EMLÉKKIÁLLÍTÁSA A múlt év őszén újabb fontos kiállítással lepte meg az érdeklődőket az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Magyar Építészeti Múzeuma. A magyar építészet korszakait, alkotóit bemutató kiállításaink mindig eseményt jelentenek, sajnos inkább csak a szűkebb szakmai közvélemény számára Ennek egyik oka talán az, hogy a Magyar Építészeti Múzeum - így birtokos rag nélkül - nincsen. A Hivatal egyik, és nem is a kedvencek közé tartozó ügyosztályaként a lelkes munkatársak (kollektíva) áldozatkész tevékenysége nyomán tűnik olybá szinte minden egyes kiállítás alkalmával, hogy a magyar építészetnek nem csak „virtuális", hanem valódi Múzeuma van. (Persze így is a Hivatalé az érdem, hogy legalább ennyi van.) Mégis - ennek a kiállításnak a kapcsán is - fontos hangsúlyozni, hogy a magyar építészet múltja ennél jóval többet érdemelne, nem túl fényes jelene pedig, éppen a jobb jövendő miatt is, jóval többet kívánna. Mindennek felemlegetése (itt és most) nem csupán afféle catói csökönyösség - „márpedig (valódi infrastruktúrával rendelkező) Magyar Építészeti Múzeumnak lennie kell(ene)" -, utalván egy korábbi elaludt ügyre, aminek némi sajtóvisszhangja is volt; sokkal inkább arról van szó, hogy tényleg szükség volna egy „igazi" Múzeumra. Nem utolsósorban azért, hogy a szétforgácsolt intézményi keretek között folyó színvonalas (és kevésbé színvonalas) építészet(történet)i dokumentálás és kutatás, valamint ennek publikussá tétele hatékonyabb és hatásosabb lehessen. (A téma bővebb kifejtésére jelen keretek között nincs mód.) A fentiek persze nem a szűkös lehetőségek között is a maximumot nyújtó „virtuális" múzeum teljesítményére vonatkoztathatók. Kiállításaik (és katalógusaik) mindig hézagpótlóak, ismeretbővítőek. Különösen fontosak azok a kiállítások, melyek a húszadik századi magyar építészet történetéből merítenek, hiszen építészeti félmúltunk, közelmúltunk számos részletében ismeretlen, feltáratlan korszaka építészettörténetünknek. A mostani, két jelentős század-közepi magyar építészt bemutató kiállításuk is ilyen ismeretbővítő, hézagpótló vállalkozás volt. (Pusztai László és csapata - jelen esetben: Hadik András, Hajdú Virág, Prakfalvi Endre és Ritoók Pál - ismét magas színvonalúan teljesített.) A kiállítás két, nagyjából egyidőben alkotó építész párhuzamos szakmai életrajzát tárja elénk: Rimanóczy Gyuláét és Weichinger Károlyét. A két alkotópályát elsősorban párhuzamosságuk kapcsolja össze, valamint a kor, amely mindkét építész munkásságára nagyjából azonos külső hatást gyakorolt.